Gazdaság

500 e-töltőállomás épülhet – a kisvárosokba is juthat belőlük

elektromos-auto(210x140).jpg (Array)
elektromos-auto(210x140).jpg (Array)

A közelmúltban az önkormányzatoknak bejelentett pályázatával ezer új töltőhely (500 töltőállomás) létrehozását célozza a kormány. Az 1,25 milliárd forintos pályázat azonban csak a kezdet, a közeljövőben újabb állami kiírás várható, melynek részletei és időzítése még nem publikus – írta az NRGreport.

Ami várható, hogy a jövőben jóval átgondoltabban zajlik majd a töltőállomások telepítése – a kormány azt ígéri, hogy Magyarország folyamatosan autózható lesz elektromos járművekkel is. Ma ugyanis nem az: az eddig telepített töltőpontok közül több elhelyezése nem megfelelő, számos töltő nem nyilvánosan hozzáférhető, az alkalmazott technológia pedig elavult. Éppen ezért ezentúl csak alapos felmérést követően kerülhet csak sor telepítésre, mondta a lapnak a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közelmúltban az önkormányzatoknak bejelentett pályázat részben ezt a célt szolgálja: a töltőpontot működtetőknek/tulajdonosoknak információt kell gyűjteniük a használatról, s az adatok szolgálnak majd távlati fejlesztések alapjául.

Hol mennyi e-töltő épülhet?

A pályázat szerint az 500 új támogatott töltőállomás így oszlana el:

  • 15 000 és 19 999 fő között településenként maximum 2 db (30 település, 60 töltő)
  • 20 000 és 49 999 fő között maximum 3 db (45 település, 135 töltő)
  • 50 000 és 99 999 fő között maximum 5 db (23 település, 115 töltő)
  • 100 000 fő fölött maximum 10 db (14 település, 140 töltő)
  • Budapest 50 db töltő

Régiós lebontásban egyelőre nincsenek célszámok.

Külön fővárosi program is indul

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés szerdán azt a megállapodást a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, amely az elektromos gépjármű töltőhálózati infrastruktúra kialakítására vonatkozik – számolt be az MTI.

Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, a fővárosi önkormányzat a kerületekkel összhangban létre kívánja hozni az elektromos gépjármű töltőhálózati infrastruktúrát. Ehhez biztosítja a töltőállomások helyét és a hozzájuk tartozó parkolóhelyeket.

A megvalósításhoz a főváros, illetve a kerületek a helyszínek biztosításával, a kormány pedig céltámogatással járul hozzá.

A hálózat a főváros szándékai szerint 1100 töltőpontból állna, ebből 100 gyorstöltő lenne. A töltőpontok egy része közterületen lenne, de lennének nem nyilvános hozzáférésűek is, például telephelyeken.

A kiépítést a rendelkezésre álló források függvényében a főváros legkésőbb 2018. december 31-ig szándékozik megvalósítani. A koncepció kidolgozása után lehet majd a részleteket tartalmazó támogatási szerződést megkötni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik