Gazdaság

Szabadkereskedelmi tárgyalások – idén nincs esély a megállapodásra

A koalíciós partner és az üzleti élet részéről érkező heves bírálatok ellenére a német alkancellár kitart véleménye mellett, hogy zsákutcába jutottak a tárgyalások az EU és az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodásáról (TTIP), noha ezt hivatalosan senki nem fogja deklarálni.

Sigmar Gabriel kedden egy berlini sajtótájékoztatón kijelentette: háromévi tárgyalás után egyetlen lényeges kérdésben sem sikerült megállapodni.A dolgok jelenlegi állása mellett nincs rá esély, hogy az EU és Washington az idén egyezségre jusson, hacsak az EU nem akarja  “alávetni magát az amerikaiaknak” – mondta a szociáldemokrata alkancellár, aki a gazdasági miniszteri posztot is betölti.

Később újra meg kell próbálni

Hozzátette: a kérdést jóval az amerikai elnökválasztás után ismét napirendre lehet tűzni, amikor az amerikai félnek esetleg más tárgyalási mandátuma lesz.

Jelenleg az amerikaiak nem készek engedni, és nincsenek is abban a helyzetben, hogy engedjenek az európai kívánságoknak – mondta.
Sigmar Gabriel ugyanakkor hangsúlyozta: noha a tárgyalások de facto zátonyra futottak, erről hivatalos közlemény nem lesz.
“Értelmetlen lenne abbahagyni a tárgyalásokat ilyen kérdésekről, legyen szó akár Törökországról, akár Oroszországról, akar az Egyesült Államokról” – mondta.

Gabriel kereszttűzben

Korábban Gabriel kijelentette, hogy Washington gyakorlatilag megszakította a tárgyalásokat, mert semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó. A miniszter ugyanakkor méltatta az EU és Kanada között készülő szabadkereskedelmi egyezményt (CETA).
“Ez jó megállapodás, és védelem egy rossz TTIP ellen” – mondta.

A német zöldek viszont azt követelik, hogy a kormány mind a TTIP, mind a CETA ellen foglaljon nyilvánosan állást.
A CETA a TTIP klónja, a TTIP-ről folyó tárgyalások pedig  kilátástalanok, a “TTIP hívei döglött lovat hajszolnak” – mondta Anton Hofreiter, a zöldek frakcióvezetője.

Sigmar Gabriel vasárnap egy tv-interjúban azt mondta, hogy a TTIP-tárgyalások de facto meghiúsultak, “mivel mi európaiak nem akarjuk magunkat alávetni az amerikai követeléseknek”.

A koalíciós partner CDU több vezető politikusa és a gazdasági szervezetek vezetői hevesen támadták Gabriel kijelentését, Angela Merkel kancellár pedig továbbra is lehetségesnek mondta a megállapodást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik