Gazdaság
Kingda Ka hullámvasút (kingda ka, hullámvasút, )

A GKI gyorsuló növekedést jelez, de azért nem fog lobogni a hajunk tőle

24.hu
24.hu

2016. 08. 29. 06:00

A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest is lassú, bár a második félévben némi gyorsulás valószínű. A belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt. A második félévben azonban az államháztartási hiány – részben az élénkítéssel összefüggésben - némileg magasabb, a külső aktívum pedig a mérséklődő cserearány-javulás miatt kisebb lehet az első félévinél, miközben lassan megkezdődik az áremelkedés.
Korábban a témában:

A magyar gazdaság 2016 első félévében csak 1,7 százalékkal növekedett. (Összehasonlításul: 2015 első félévében még 3,1 százalékon állt a mutató.) Ráadásul az EU-ban használatos (például az egyes negyedévek eltérő számú munkanapját is figyelembe vevő) statisztika szerint a GDP első félévi növekedése csak 1,2%.

Ezért – bár a második negyedévi növekedés érezhetően magasabb volt az első negyedévinél, s további gyorsulás valószínű – a gazdaságkutató szerint rendkívül valószínűtlen a kormány által várt 2,5 százalékos, s különösen az MNB által prognosztizált 2,8 százalékos idei növekedés elérése.

A GKI egyelőre nem változtat 2 százalékos idei növekedési előrejelzésén, de az ennél kisebb ütemnek akkor is nagyobb lehet szerintük a valószínűsége, mint a magasabbnak. Az első félévi magyar növekedés egyébként nemcsak regionális versenytársaink többségétől maradt el – a lengyel dinamika 2,8%, a szlovák 3,7%, a román egyenesen 5% volt – de az EU átlagát (1,8%) sem érte el.

Ipari termelés, kereskedelem, külkereskedelem

Az első félévben 2,3 százalékkal haladta meg a tavalyit, a termelés szintje pedig júniusban alig volt nagyobb a tavaly decemberinél. Az építőipari termelés első félévi zuhanása több mint 25 százalék, áprilistól kezdve azonban az előző hónaphoz képest már növekedés volt tapasztalható. A második félévben mindkét ágazatban az első félévinél kedvezőbb teljesítmény várható.

A kiskereskedelmi forgalom több mint 5 százalékkal emelkedett, az év egészében is hasonló ütem várható.

Az export euróban számolva az első félévben 2 százalékponttal gyorsabban bővült az importnál. A cserearányok az első öt hónapban 2,5 százalékkal javultak, az év hátralevő részében azonban ennél kisebb javulás valószínű (a tavalyi világpiaci energiaáresés bázisba kerülése miatt).

Foglalkoztatás, keresetek, infláció

A bruttó keresetek az idei első félévben 6 százalékkal, a reálkeresetek 7,5 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottakat nem számítva a versenyszférában közel 7 százalékkal, a költségvetési szektorban 12 százalékkal nőtt a reálkereset.

Az első hét hónapban az árszínvonal gyakorlatilag nem változott, éves átlagban 0,5% körüli áremelkedés, 7% közeli reálkereset-emelkedés valószínű. Mindez az I. negyedévi 4 százalékos fogyasztásbővülés gyorsulását is elképzelhetővé teszi.

Gazdaságpolitikai manőverek

Az elmúlt hónapokban a gazdaságpolitikában csendes egyensúlyrontó változás kezdődött. A kormány a számszerűen kedvező év eleji adatok alapján júniusban módosította a 2016. évi költségvetést, mintegy 500 milliárd forintot osztva szét, őszre pedig egy gazdaságélénkítő csomagot ígér, s kényszerű kiadásai is lesznek (például a kórházak újratermelődő adósságállománya miatt).

Ezért – bár az államháztartási hiány az első hét hónapban még nagyon kedvező -, 2016-ban a tervezett 2 százaléknál magasabb, 2,3 százalékos deficit valószínű.

A GDP-arányos államadósságban a GKI csak szerény csökkenésre, 75% körüli év végi értékre számít, mivel az új EU-pályázatok gyorsított beindításához szükséges költségvetési megelőlegezést csak részben tudja ellensúlyozni a földárverési bevételek adósságcsökkentésre tervezett fordítása; a GDP pedig elmarad a kormányzat által prognosztizálttól.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.