Hamis-áru (hamis áru)
Gazdaság

A fiatalok több mint harmada vásárol hamis terméket

24.hu
24.hu

2016. 08. 18. 10:23

Elsősorban az eredeti terméket gyártó cégeket tartják a hamisítás legnagyobb károsultjainak a magyar fiatalok, és kevésbé törődnek a gazdasági és társadalmi hatásokkal, derült ki a HENT és a TÁRKI közös kutatásából. A felmérés szerint továbbra is az alacsonyabb ár miatt esik a választás a hamisított termékekre, a büntetések pedig kevés visszatartó erővel bírnak.
Korábban a témában:

Idén a válaszadóknak mintegy 40 százaléka állította azt, hogy az elmúlt egy évben vásárolt hamis terméket, olvasható a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös felmérésében, amit július végén a VOLT Fesztiválon készítettek a látogatók körében. A nyári adatfelvételből az is kiderül, hogy a hamis terméket vásárlók csaknem kétharmada (62,5%), vagyis az összes válaszadó egynegyede (24,7%) az elmúlt évben ezt többször is megtette.

Olcsóbb, és kész

A hamisítványok vásárlásának legfőbb motivációját a kedvezőbb ár jelenti: a megkérdezettek több mint fele (52%) az alacsony ár miatt vásárolt hamis terméket; közülük a többség (87%) az eredeti terméket részesítette volna előnyben, ha az nem lett volna sokkal drágább a hamis árunál.

A válaszadóknak ugyanakkor több mint egyharmada (37%) azért költött ilyen cikkekre, mert látszólag nem volt gond azok minőségével, derült ki a felmérésből.

Jobban kell tudatosítani, mekkora kárt okoz

A kutatás kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is. A fiatalok többsége szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban: a hamis terméket fogyasztók 73 százaléka, a nem vásárlók 56,5 százalék-a vélekedik így, míg az előbbi csoport 27 százaléka, az utóbbinak pedig 43,5 százaléka önmagát tartja a legnagyobb kár elszenvedőjének.

Komoly aggodalomra ad okot a fiatalok információhiánya a hamis termékekkel kapcsolatban, ezért továbbra is fontosnak tartjuk tudatosítani a körükben, hogy a hamis árucikkek vásárlása nemcsak a gyártóknak és jogosultaknak okoznak jelentős károkat, hanem súlyos társadalmi és gazdasági hatásokkal – többek között munkahelyek megszűnésével – is járnak, és a gyengébb minőséggel ők is károsultak lesznek – hívta fel a figyelmet a kutatás eredményei kapcsán a HENT titkára,Németh Mónika.

Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók több mint fele (53%) az internetet, 21 százalékuk a piacot vagy utcai árusokat, 20 százalékuk egyéb hazai üzleteket, 15 százalékuk pedig a külföldi boltokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.

Mi tarthat vissza?

A kutatás szerint a válaszadókat nem az esetleges szankciók, hanem a hamis termék vélhetően rossz minőségétől való félelem (a hamis terméket vásárlóknál ez az arány 59%, a nem vásárolóknál 68%), továbbá a magas egészségügyi kockázat (54%) téríthetik el szándékuktól.

Ezzel kapcsolatban a HENT titkára kiemelte:

Az elmúlt évek felmérései alapján világossá vált, hogy a hatékony megelőzés érdekében a hatóságok aktív közreműködése mellett a fogyasztói tudatosság növelésére is szükség van, így szorítható vissza a fiatalok és minden korosztály körében a hamis termékek vásárlása.

További információk: www.hamisitasellen.hu

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.