Gazdaság

A vártnál jobb GDP-adat jött

GDP(960x640).jpg (Array)
GDP(960x640).jpg (Array)
A bruttó hazai termék (GDP) 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva az első negyedévi 0,9 százalékos emelkedés után  - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat jelentősen felülmúlja az elemzők 2,1 százalékos várakozását.

Az előző negyedévhez mérten 1,1 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint azt követően, hogy 0,7 százalékkal csökkent az első negyedévben.

A naptárhatás kiszűrésével 2,2 százalékos volt a GDP éves összevetésű emelkedése az első negyedévi 0,8 százalékos ütemet követően.

A GDP szezonálisan és naptárhatással kiigazított volumenindexe -, amely a statisztikai módszertan szerint minden egyszeri és rendkívüli tényezőt kiszűr – 1,7 százalékos növekedést jelez az előző év azonos időszakával szemben, ami 1,0 százalékponttal magasabb az első negyedévinél, de elmarad a tavaly negyedik negyedévi 2,8 százaléktól.

A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások járultak hozzá, de az első negyedévvel ellentétben az ipar és a mezőgazdaság most nem fékezte, hanem támogatta a növekedést.  Az építőipar teljesítménye ugyanakkor továbbra is visszahúzta a GDP emelkedését.Az év első felében 1,7 százalékos volt a GDP emelkedése a nyers, és 1,5 százalékos a naptárhatással kiigazított adat szerint.
A második negyedévi GDP részletes adatait szeptember 6-án közli második becslése alapján a KSH, a harmadik negyedévről november 15-én adja ki első becslését.

Elemzők: az egész éves gazdasági teljesítményt is javíthatja a vártnál jobb GDP adat

Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves növekedése, ezért az idei év átlagos teljesítménye is jobb lehet a korábbi előrejelzéseknél az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője kommentárjában kifejtette: akár a korábban előrejelzett 2,2 százaléknál is kedvezőbb lehet az idei év átlagos teljesítménye, bár ahhoz, hogy a kormányzat által várt 2,5 százalék elérhető legyen, az év második felében átlagosan 3,2 százalékos – kiemelkedő – növekedés lenne szükséges.

A CIB csoport kommentárja előre vetíti éves előrejelzésének módosítását, bár azt majd a részletes adatok alapján végzi el. A második negyedévi előzetes adat alapján 2 százalékhoz közeli, azt mérsékelten meghaladó éves GDP-növekedési ütemet valószínűsít 2016-ra.

Ürmössy Gergely az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője a részletek megismeréséig fenntartja korábbi, 2 százalékos éves GDP-növekedési előrejelzését, de most úgy látja, amennyiben a német gazdaság jól teljesít, magával húzhatja a magyart is.

Ipari termelés júniusban

NGM: várakozás feletti növekedés a második negyedévben

Az előzetes adatok alapján a második negyedévben 2,6 százalékkal bővült hazánk GDP-je, ami jóval meghaladta a piaci szereplők várakozását – kommentált a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az adatokból jól látszik, hogy az első negyedév gyengébb eredményét egyszeri tényezők okozták, mert április és június között szinte minden szektor jól teljesített. Az év első felében összességében így 1,7 százalékos volt a növekedés üteme – tették hozzá.

A minisztérium kiemelte:

  • A második negyedévben kiegyensúlyozott volt a gazdasági növekedés szerkezete, a bővüléshez lényegében minden szektor hozzájárult.
  • Erősödött az ipar, különösen a járműgyártásnak és az elektronikának volt nagyobb a kibocsájtása.
  • A mezőgazdasági termelés a tavalyi szinthez képest kedvezően alakulhatott az előzetes agráradatok alapján, hiszen mind a betakarított, mind a lábon álló termés jónak ígérkezik.
  • A béremeléseknek köszönhetően a piaci szolgáltatószektor is erősödni tudott. A reálbér emelkedésének keresletélénkítő hatását részben az is mutatja, hogy a kiskereskedelmi forgalom mintegy 6 százalékkal bővült a második negyedévben.
  • A keresleti oldalon a fogyasztás és a nettó export is jelentős mértékben támogatta a növekedést. A fogyasztást a bérek emelkedése mellett a visszafogott inflációs környezet és a kedvező foglalkoztatási adatok is jelentős mértékben erősítették; ez utóbbit jól szemlélteti, hogy a második negyedévben mintegy 140 ezer fővel nőtt a foglalkoztatás éves alapon.
  • A külkereskedelmi többletünk az első félévben 5,3 milliárd euróra duzzadt, ami mintegy 1 milliárd euróval meghaladta a tavalyi, szintén kiugróan magas szintet.

Az NGM szerint 2016 második felében a GDP növekedése érdemben gyorsulhat, köszönhetően az otthonteremtési programnak, a mezőgazdaságnak, valamint a tovább bővülő fogyasztásnak. A második negyedévben már gyorsult az uniós pályázati támogatások kifizetése, de a második félévben várható a fokozódó felhasználás, ami erősítheti az építőipart is. A második féléves gyorsulást az is alátámasztja, hogy a növekedés fenntartható, ugyanis a magyar gazdaság külső és belső egyensúlyi pozíciója tovább erősödött a közelmúltban.

Mindezek alapján 2016 egészében továbbra is tarthatónak látszik a kormány 2,5 százalékos növekedési előrejelzése – állítja a minisztérium.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik