Gazdaság

Jóval kisebb lett az USA gazdasági növekedése a vártnál

A vártnál jóval  alacsonyabb ütemben nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) – mutatják a kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteken közzétett adatai.

Az amerikai GDP szezonálisan kiigazítva 1,2 százalékkal bővült a második negyedévben, messze elmaradt a 2,6 százalékos elemzői várakozásoktól. Az első negyedévhez képest kissé gyorsult a növekedés, az év első három hónapjában mindössze 0,8 százalékkal emelkedett a GDP.

Az erőteljes személyi fogyasztás nem tudta ellensúlyozni a lanyha beruházási tevékenységet.

A GDP több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 4,2 százalékkal emelkedett a második negyedévben, áruvásárlásra 6,8 százalékkal, szolgáltatásokra 3 százalékkal költöttek többet. A kormánykiadások 0,9 százalékkal estek.

Az állótőke-beruházások 2,2 százalékkal csökkentek, jelezve, hogy a vállalatok nem látják derűsnek a globális növekedési kilátásokat. Az energiaszektor az alacsony olajártól szenved, az exportgazdaságot pedig az erős dollár nyomja. Ennek ellenére a kivitel 1,4 százalékkal emelkedett, 0,23 százalékponttal járulva hozzá a GDP bövekedéséhez. Az import kissé csökkent.

A GDP-adat még nem mutatja a Brexit esetleges hatását.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik