olajfurdo-2(960x640).jpg (Array)
Gazdaság

Megállíthatatlanul süllyednek az olajcégek

24.hu
24.hu

2016. 07. 28. 14:19

Korábban a témában:

Az alacsony kőolajárak az idei második negyedévben is éreztették a hatásukat a  brit-holland Royal Dutch Shell, és a francia Total olajipari konszernek eredményén is – írja az MTI.

A Shell csütörtökön közölte: 1,175 milliárd dollár (330 milliárd forint) nettó nyereséget termelt, ez 70 százalékos zuhanás a tavalyi második negyedévhez képest.

Általános trend az egész iparágban, hogy költséget csökkentünk, a nem létfontosságú szegmenseket leépítjük, és új, nyereséget termelő projekteket keresünk

– fogalmazott Ben van Beurden, a cég vezére. A Shell idén februárban zárta le a konkurens BG csoport felvásárlását. Az üzlet elsősorban a BG brazíliai gázmezői miatt volt fontos a brit-holland nagyvállalatnak. A Shell azóta bejelentette, hogy a felvásárlás egyik következményeként megszüntet 12,5 ezer állást.

Hasonló cipőben jár a Total is, a második negyedévben jelentősen visszaesett a francia olajvállalat eredménye. A cég csütörtökön közölte: az egyszeri tételektől megtisztított nettó nyereség éves összevetésben 30 százalékkal, 2,17 milliárd dollárra (612 milliárd forint) csökkent.

Igaz, az elemzők még nagyobb visszaesésre, csak 1,89 milliárdos profitra számítottak. A teljes árbevétel 17 százalékkal esett, 37,22 milliárd dollárra, a kitermelési üzletág mellett a finomítók és petrolkémiai üzemek bevételei is visszaestek. A Total nyeresége folyamatosan csökken az olajárak beomlása, 2014 közepe óta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 29.
Fiatalok beszélgetnek a Kőleves kertben, a budapesti Kazinczy utcában 2012. június 28-án. A hetedik kerületi Kazinczy utca, Dohány és Király utca közötti szakasza és környéke a budapesti nyári éjszakai élet egyik központjává vált, ahol számos nyitott, romos ház udvarán létesített romkocsma és szórakozóhely várja a budapestieket és a turistákat.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.