Gazdaság

Nem változtatott az amerikai alapkamaton a Fed

A várakozásoknak megfelelően változatlanul a 0,25-0,50 százalékos sávban hagyta szerdán az irányadó kamatot az amerikai Fed illetékes testülete. A nyíltpiaci bizottság (FOMC) azt írta kétnapos ülése után kiadott közleményében: eltűntek az amerikai gazdaságra leselkedő rövid távú kockázatok, és éledezik a munkaerőpiac, de továbbra is figyelemmel kell kísérni a globális gazdasági kockázatokat és pénzügyi eseményeket, azért, hogy biztosak legyenek abban, ezek nem fogják lassítani az amerikai gazdaságot.

A 10 tagú testületből 9-en szavaztak a kamattartás mellett. A bizottság nem tett egyenes utalást arra, hogy mikor folytatná a tavaly decemberben megkezdett kamatemelést. Egyes közgazdászok szerint akár már szeptemberben folytatódhat a kamatemelési ciklus, ha a munkanélküliség csökkenése a jelenlegi ütemben folytatódik, és elmúlik az a piaci turbulencia, amit a brit EU-tagság megszüntetéséről döntő népszavazás okozott.

A “rövid távú kockázatok eltűnése” terminus elemzők szerint nyitva hagyja az ajtót egy esetleges szeptemberi kamatemelés előtt. Az FOMC az utolsó két ülése után nem szólt a kockázatokról.

A bizottság emellett úgy ítélte meg: a munkaerőpiac “erősödött”, és “erőteljesen nőttek” a háztartások kiadásai is, a gazdasági aktivitás pedig “mérsékelt ütemben” növekszik. Mindez enyhén pozitívabb hangvétel a legutóbbi, hat héttel ezelőtti közlemény nyelvezetéhez képest.

Összességében a közleményből úgy tűnik, a Fed illetékesei kevésbé aggasztónak tartják az amerikai gazdaság kilátásait, mint júniusban – írta a Dow Jones hírügynökség.

A Fed-közlemény megjelenése előtt a kereskedők úgy tartották, bő 20 százalékos a valószínűsége egy szeptemberi kamatemelésnek, és csaknem 50 százalék az esély a decemberi kamatemelésre.

A nyíltpiaci bizottság legközelebb szeptember 20-21-én tart ülést. A következő jelentős esemény, amelyből a befektetők következtetést vonhatnak le az amerikai kamatemelés várható időpontjára vonatkozóan, Janet Yellen beszéde lesz, amelyet a Fed elnöke augusztus 26-án mond el a Wyoming állambeli hegyi üdülőhelyen, Jackson Hole-ban tartandó szokásos éves nemzetközi konferencián.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik