Gazdaság

Megbukott az EU szegénység elleni harca, a mi szénánk is egyre rosszabbul áll

szegeny-gyermek(210x140).jpg (Array)
szegeny-gyermek(210x140).jpg (Array)

Az Európai Unió tagállamainak többségében – köztük Magyarországon is – 2008 és 2014 között nőtt a mélyszegénység és társadalmi kirekesztettség veszélyével fenyegetett társadalmi csoportba tartozók száma, ami tökéletesen szembe megy az “Európa 2020” program stratégiai céljaival – írta meg a Portfolio.   Összességében elmondható, hogy míg 2008-ban 116,2 millió ember élt nyomorban az unió területén, addig 2014-re már 120,9 millióan. Tavalyi adatok még nincsenek. A cikk szerint

6 év alatt közel 5 millióval nőtt a potenciálisan veszélyeztetett csoportba tartozók száma, ami a teljes népesség 24,1%-a.

Ezen belül a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma közben 8,5 millióról 8,9 millióra emelkedett.

Az “Európa 2020” program sikerességét kilenc kritérium alapján értékelték, erről készített infografikát a Portfolio, itt nézheti meg.

Két területen egyáltalán nem sikerült eredményeket elérni vagy csak a stagnálásig sikerült eljutni, ezek a foglalkoztatás és a kutatás-fejlesztés. Vannak azonban területek, ahol sikerült számottevő eredményeker elérni, ilyen például a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, az energiafogyasztás csökkentése és az oktatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik