Gazdaság

Londoni elemzők az állami beruházásoktól várják az élénkítést

24.hu
24.hu

2016. 07. 20. 18:18

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői szerdai tanulmányukban közölték: alapeseti előrejelzésük is meglehetősen gyenge, 2,3 százalékos világgazdasági növekedést valószínűsít az idei év egészére, de véleményük szerint “nagyon erőteljes” a kockázata annak, hogy a globális növekedési ütem az idén nem éri el a 2 százalékot.

A cég elemzői hangsúlyozzák, hogy az elmúlt harminc évre visszatekintve a világgazdasági növekedés éves átlaga 2,8 százalék volt. Már a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt is jelentős lefelé ható kockázatok terhelték a globális növekedési kilátásokat, és e kockázatok azóta sem enyhültek.

A ház szerint ebben a környezetben a hét vezető ipari gazdaságban (G7) igencsak indokolt lenne – és egyre valószínűbb – az állami beruházások élénkítésére összpontosító költségvetési ösztönzés.

Mivel a brit népszavazás óta eltelt hetekben a szuverén kötvényhozamok meredeken zuhantak, egy ilyen állami beruházási programot most példátlanul olcsón végre lehetne hajtani. A zéróhoz közeli nominális kamatok – és az ebből adódóan negatív reálkamatok – mellett az állami beruházások nagy valószínűséggel különösen hatékonynak bizonyulnának.

A ház az általa használt Oxford Global Economic Model szimulációs számításai alapján kimutatta, hogy ha a G7-gazdaságokban az állami beruházások a hazai össztermék (GDP) egy százalékának megfelelő mértékben növekszenek kétévi időtávlatban, az 2017-re 0,6-1,4 százalékot adhatna hozzá a csoport egyes gazdaságaiban a GDP-értékhez.

Ráadásul egy ilyen költségvetési ösztönzési program jelentős részben ki is fizetődne, éppen a nagyobb GDP-értékből adódó magasabb adóbevételek révén.

(MTI)

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.