Gazdaság

Uniós támogatások: kifizetési arányban Magyarország vezeti a régiót

A 2007-2015-as uniós támogatási ciklusban Magyarország teljesítménye több szempontból is kiemelkedik a kelet-közép-európai régiós mezőnyből. A szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban nálunk a második legmagasabb (117%), a kifizetésiekben pedig vezetjük a listát 111 százalékkal – derül ki a KPMG évente megjelenő  „EU Funds in Central and Eastern Europe” című jelentéséből.

A KPMG a közép-kelet-európai régió 11 országában (Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Horvátországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szlovéniában) vizsgálja immár kilenc éve az uniós források lekötésének és lehívásának ütemét.

Az idei tanulmányból az látszik, hogy Magyarország több szempontból is kiemelkedik a közép-európai régiós mezőnyből – hangsúlyozta a KPMG kormányzati szektornak nyújtott tanácsadásért felelős igazgatója,Nestor Andrea. A 2007-2013-as ciklus kezdeti nehézségei ellenére Magyarországnak sikerült a regionális mezőny élén végeznie a források lekötése és kifizetése terén egyaránt, köszönhetően a hazai intézményrendszer különösen az utóbbi években megfigyelhető erőfeszítéseinek. A szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban Szlovákia után nálunk a második legmagasabb (117%), a kifizetési arányban pedig vezetjük a listát, 111 százalékkal. (A KPMG-irodák tavaly december 31-i adatai alapján.)

Nagy túlvállalók lettünk

A tanulmányból az is kiderül, hogy regionális összehasonlításban Magyarországon a legnagyobb a kötelezettségek „túlvállalása”, azaz, hogy a keretet túllépő lekötésekkel és kifizetésekkel igyekszik a kormány biztosítani, hogy az Európai Bizottság által esetlegesen vitatottnak minősített projektek elbírálását követően is 100% fölött maradjon a forrásfelhasználás mértéke.

Magyarország Szlovéniával együtt azon szűk körbe tartozik, ahol a periódus végére mind a szerződésekkel fedezett, mind a ténylegesen kifizetett támogatások összege eléri, sőt meg is haladja a rendelkezésre álló keretet. Hazánk esetében ez összegszerűen 29,2 milliárd euró szerződött, illetve 27,7 milliárd euró kifizetett támogatást jelent. Ezzel együtt a szerződött összegek majdnem 95%-át ki is fizették a periódus végéig, ezzel is kiemelkedünk közvetlen szomszédaink közül. Magyarország esetében a szerződött és kifizetett összegek közti különbség 6 százalékpont, ennél jobb mutatóval csak Szlovénia és Észtország rendelkezik a térségben.

Még egy első helyezés

Nemcsak ebben a relatív összehasonlításban, de az egy főre eső kifizetett támogatások mutatójában is első helyen végzett Magyarország. Ez annyit jelent, hogy majdnem 3000 euró szerződött támogatás jutott Magyarország minden egyes lakosára.

Nestor Andrea kiemelte, hogy a 2007-2013-as tapasztalatok figyelembe vétele fontos a 2014-2020-as periódusra való tekintettel:

A felpörgetett kifizetési sebesség, a forrásbiztosítási szándékból eredő túlfizetések, és a már kiírásra került 2014-2020-as pályázatok nagy száma miatt fontos lenne mihamarabb megvizsgálni az előző projektek hosszú távú fenntarthatóságát, valamint a gazdaságra, versenyképességre gyakorolt hatását. Így a tapasztalatok felhasználhatóak lennének az aktuális periódus során is. Az ilyen irányú vizsgálódás egyúttal támpontokat adhat arra vonatkozóan is, hogy milyen paramétereket érdemes figyelembe venni a 2021-től várhatóan radikálisan megváltozó uniós finanszírozási környezetben.

A KPMG lengyel és kelet-közép-európai, kormányzati és infrastruktúra-tanácsadási üzletágának partnere, a tanulmány felelőse, Miroslaw Proppé szerint bár az uniós források felhasználásának tekintetében jelentős elérések mutatkoznak a régióban, a változás önmagában óriási dolog. Ahhoz azonban, hogy hosszú távon is sikereket érjenek el ezek az országok, szerinte fontolóra kell venniük, hogy

  • elegendő versenyelőnyt szereztek-e ahhoz, hogy vállalkozásaik számára biztosítsák a megfelelő növekedési környeztet,
  • kellőképpen fejlesztették-e a tömegközlekedést ahhoz, hogy élvezhető munka- és életkörnyezetet biztosítsanak lakói számára, megelőzve ezzel az elvándorlást, illetve, hogy
  • készen állnak-e arra, hogy további magánforrások bevonásával folytassák a fejlesztéseket 2020 után is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik