Gazdaság

Megnyílt az első villamosított út Svédországban

A világ első villamosított autópályája-szakaszát a közép svédországi Gävle városában adták át 2016. június 23-án, melyen elsőként az elektromos meghajtású G 360-as Scania teherautó közlekedett.

Svédország elkötelezettsége a fenntartható közlekedés irányába

A svéd kormány minisztere, az állami szektor vezetője elmondta, hogy az üzleti szféra és az villamosított út fejlesztését kézben tartó regionális állami hatóság is tagja a kezdeményezésnek.

A technológia a svéd kormány, az állami- és a magánszektor közötti több éves együttműködés eredménye. Ez az összefogás mutatja Svédország elkötelezettségének erősségét a fenntartható közlekedés irányába.

A Scania és a Siemens közös technológiája

Claes Erixon, a Scania Kutatás és Fejlesztés Központjának vezetője beszámolt arról, hogy a Scania jármű a fülke mögött elhelyezett áramszedővel van felszerelve. Ez az áramszedő kapcsolódik az elektromos légvezetékhez, mely az út jobb oldali sávja fölött húzódik, és felhasználja a Siemens által fejlesztett technológiát.

A teherautó szabadon rá- és lecsatlakozhat a felsővezetékről akár menet közben is, mert abban az esetben, amikor hálózatra van kapcsolva, elektromos járműként működik, máskor pedig hibridként rója az utakat. Az összes, a jövőben ezen az úton közlekedő
Scania jármű hibrid, Euro 6-os tanúsítvánnyal ellátott, bioüzemanyaggal hajtott teherautó lesz.

Íme, egy videó, ami mutatja, miről is van szó:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik