Gazdaság

Jobban nőtt az USA gazdasága, mint várták

usa (usa, )
usa (usa, )

A pontosabb adatokon alapuló adatok szerint az idei első negyedévben 1,1 százalékkal nőtt az USA gazdasága, elemzők 1,0 százalékos GDP-t vártak – adta hírül az amerikai Kereskedelmi Minisztérium harmadik, felülvizsgált jelentése. A második jelentés 0,8 százalékot becsült.

Az adat pozitív meglepetést okozott, a piac ugyanis a korábbi becslésekhez képest még ennél is lassabb, 0,5 százalékos növekedésre számított.

A világ legerősebb gazdaságának növekedését 70 százalékban a fogyasztás adja. Ez azonban a minisztérium közlése szerint, két éves mélypontra került 1,9 százalékról, 1,5 százalékra. Elemzők 2,0 százalékot vártak.

A gazdasági társaságok profitja viszont ezt bőven behozta, a becsült 2,2 százalék helyett 2,9 százalékos lett a növekedés. Ezen belül a high-tech és szoftveripar 4,4 százalékkal ugrott nagyot az első három hónapban, igaz, év/év alapon tavaly ez -0,9 volt.

A tavalyi egész évet tekintve az amerikai gazdaság a kormányzati becslések szerint 2,5-3,0 százalék között növekedhet 2016-ban.

(Business Insider)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik