Gazdaság

Brexit – Megszólaltak az oroszok, ezt remélik

Putyinék az orosz-angol kapcsolatok javulásában bíznak. A remény egyáltalán nem alaptalan.

Oroszország abban érdekelt, hogy az Európai Unió nagy gazdasági erő maradjon, ugyanakkor azt reméli, hogy az új realitások alapján javulni fog az orosz-brit viszony – jelentette ki a brit népszavazás eredményét kommentálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken Taskentben.

Peszkov Vlagyimir Putyin elnök egy korábbi kijelentését idézve hangsúlyozta, hogy Moszkva a referendum eredményét Nagy-Britannia belügyének, valamint a London és a Brüsszel közötti kapcsolatok tárgyának tekinti.

Az Európai Unió Oroszország nagyon fontos partnere a kereskedelemben, a gazdaságban és beruházások terén, ezért Moszkva abban érdekelt, hogy az EU nagy, virágzó, stabil és kiszámítható gazdasági erő maradjon – hangoztatta a Kreml szóvivője. Reméljük, hogy (Nagy-Britanniában) az új realitások alapján felülkerekedik annak a megértése, hogy jó kapcsolatokra van szükség” – tette hozzá.

Moszkva eddig nem mindig érezte a brit készséget

Peszkov megjegyezte, hogy a kétoldalú kapcsolatok története nem egyszerű, és Moszkvában “nem mindig” tapasztalnak készséget London részéről a párbeszédre és az együttműködésre. A szóvivő szerint orosz részről nem számítanak arra, hogy a brit kilépésről szóló népszavazás nyomán az EU enyhítene az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciókon.

Medvegyev új kockázatokról beszélt

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök Szentpéterváron rámutatott, hogy a referendum eredménye nemcsak Nagy-Britanniára és az EU-ra lesz hatással, de az új kockázatforrásokat jelent az orosz és az egész világgazdaságra nézve. Szavai szerint Moszkvának “nem okoz örömöt” a font és az euró árfolyamának ingadozása és az olajár visszaesése.

Úúúúúúúú

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Taskentben – brit hivatali partnere, Philip Hammond azon kijelentésére reagálva, miszerint a Moszkvában megörültek a Brexitnek – kijelentette: “nem szereztem orvosi képesítést, ezért az orvosi eseteket nem kommentálom”.

A moszkvai külügyi tárcának a TASZSZ hírügynökség által ismertetett kommentárja szerint a referendum rávilágított az unión belüli ellentétekre egyebek között az integráció mélységének kérdésében.

Nyilvánvalóan sok függ majd attól, hogy milyen döntést hoz a népszavazás eredménye alapján a brit parlament és az ország kormánya – hangzott a minisztériumi állásfoglalás.

Politikai földindulásnak

Így nevezte a történteket Moszkvában Alekszej Puskov, az Állami Duma külügyi bizottságának elnöke. A RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva hangoztatta, hogy Oroszországnak a referendum végeredményének kialakulásában nem volt szerepe. Úgy vélekedett, hogy az nemcsak a Brexit ellenzői, hanem Barack Obama amerikai elnök személyes vereségét is jelenti.

Tatyjana Zvereva, az orosz külügyi tárca diplomáciai akadémiája euroatlanti központjának vezetője a szövetségi törvényhozás felsőházában úgy vélekedett, hogy a referendum nyomán, amely “gyökeresen megváltoztatja a helyzetet” Európában, fel fognak erősödni a szakadár törekvések. Prognózisa szerint az EU-ban háttérbe szorulnak majd az Oroszországgal szembeni bírálatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik