Vásárosnamény, 2016. június 8.
Dolgozók figyelik a gyártás beindulását az Interspan Faipari Kft. új üzemében, Vásárosnaményban 2016. június 8-án. A 30 milliárd forintos beruházásból felépített gyárban évi 300 ezer köbméter OSB-lapot tudnak gyártani.
MTI Fotó: Balázs Attila
Gazdaság

Akár Nepálból is hívhatnak dolgozókat a magyar gyárakba, jobb megoldás híján

24.hu
24.hu

2016. 06. 24. 11:32

Korábban a témában:

A vállalatnál az is felmerült a probléma kezelésére, hogy Nepálból, a cégcsoport ottani egységéből telepítünk át dolgozókat, egy vagy két évre, már ha vállalják az ottani munkások ezt a “kalandot”. Valahogy orvosolni kellene a súlyos munkaerőhiányt – nyilatkozta a Népszabadságnak egyik forrása.

A lap azt is hozzáteszi, bár ez eddig mg nem történt meg, az ötlet is jól szemlélteti, milyen nagy a szakemberszűke.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán szerint pedig:

Ha szakképzett munkaerőről beszélünk, nem túlzás azt állítani, hogy kiürült az ország.

A lap által megkeresett cégek is megerősítették a kijelentést.

Általános vélemény, hogy több ezer, sőt több tízezer szakképzett dolgozót is felvennének a vállalatok, ha lenne, aki jelentkezne dolgozni.

Egyik vállalati nyilatkozójuk arra is rámutatott, hogy a szakemberhiány már olyan kritikus szintre ért, ami már a külföldi cégek leányvállalatainak teljesítményére is hatással van. És ha ez így folytatódik, annak az a drámai következménye lehet, hogy kivonulnak a gyártók olyan országokba, ahol nem gond a munkaerőutánpótlás.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.