Gazdaság

A brit referendum eredménye a Wall Streetet is szíven ütötte

new yorki tőzsde (new yorki tőzsde)
new yorki tőzsde (new yorki tőzsde)
A kereskedés erősen csökkenő indexekkel indult pénteken a New York-i tőzsdéken, de a piac jobban tartotta magát, mint Európában.

A befektetők csütörtökön még az unió híveinek győzelmére tettek, és a tőzsdéken felmentek az árfolyamok, ezért sokkolta a piacokat, hogy a referendumon többségbe kerültek a kilépéspártiak.

A befektetők aggódnak, hogy a brit gazdaság recesszióba kerül, amely továbbterjed a kontinentális Európára.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 2,81 százalékkal, az S&P 500 2,97 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 3,30 százalékkal állt csütörtöki záróértéke alatt a nyitást követő percekben.

Csütörtökön erősödéssel zárt New York. A Dow Jones 1,29 százalékkal, a S&P 500 1,34 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig szintén 1,59 százalékkal emelkedett.

Az olaj is zuhant

Az olajpiacot is a Brexit mozgatta, a jegyzések reggel 6 százalékkal zuhantak, majd némi korrekció indult be. A befektetők attól tartanak, hogy a brit kilépés miatt lelassul a globális gazdaság növekedése, és visszaesik az olaj iránti kereslet.

Kora délután a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordóját (159 liter) 47,80 dolláron jegyezték, 2,31 dollárral alacsonyabban, mint előző este. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 2,47 dollárral, 48,44 dollárra ment le.

Az arany az egekbe szökött

Az arany ára péntek reggel 8 százalékkal kétéves csúcsra, unciánként 1358,20 dollárra szökött fel az azonnali piacon, miután a Brexit-sokk hatására a befektetők válságálló eszközökben keresnek menedéket. Később a pánik csillapodtával és a dollár erősödésével párhuzamosan 1313,85 dollárra csúszott vissza a jegyzés. Az arany az idén 25 százalékkal drágult.

A dollár jelentősen erősödött. Az euró napközben széles sávban, 1,0914 és 1,1426 dollár között ingadozott, az európai valuta kora délután 1,1058 dollár körül forgott az előző esti 1,1395 dollárral szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik