Gazdaság

Váradi József szerint a Wizz Air a turizmus élénkülésének egyik motorja

24.hu
24.hu

2016. 06. 23. 08:23

Korábban a témában:

A Wizz Air a magyarországi turizmus élénkülésének egyik motorja, a diszkont légitársaság több utast szállít Budapestről és ide, mint a Malév legjobb évében – erről a Wizz Air vezérigazgatója a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban beszélt.

Váradi József szerint a maléves időszakban a repülőteret üzemeltető Budapest Airport forgalma mintegy 8 millió utas volt évente, mára meghaladja a 11 milliót. Hozzátette, hogy míg a Malév 50 százalékban átszálló utasokat szállított, akik nem költöttek számottevően Magyarországon (“megittak egy kávét a tranzitzónában”), a Wizz Air ezt kiváltotta egyenes célállomások közötti forgalommal.

A fapados cég mintegy 30 százalékos részesedéssel rendelkezik a magyar piacon, a légiflotta átlagéletkora négy év alatti, ami Európa legfiatalabb gépparkjának számít – ismertette.

A vezérigazgató a lapnak beszámolt arról is, hogy a londoni tőzsdén jegyzett vállalat értéke 3 milliárd euró. A budapesti tőzsdére nem terveznek belépni – tette hozzá.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Brüsszel, 2013. március 14.
Martin Schulz, az Európai Parlament német elnöke (b) és Angela Merkel német kancellár beszélget az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójának első napján Brüsszelben 2013. március 14-én. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.