Gazdaság

Felpörgött április-májusban a CSOK

Január és május között mintegy ötvenezren érdeklődtek a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt, a bankok pedig 9300 igénylést fogadtak be, amelyek összértéke 23 milliárd 700 millió forint – mondta el a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Dömötör Csaba szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára arról beszélt, hogy egyre nő az érdeklődés a CSOK iránt.

Növekedést generált az építkezéseknél

Dömötör Csaba kitért arra: a kiadott építési engedélyek száma egy év alatt a kétszeresére nőtt az idei első negyedéves adatok szerint, a növekedés az ország minden részén jellemző, még a vidéki kistelepüléseken is 60 százalékos.

Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden magyar család saját házhoz vagy lakáshoz jusson lehetőleg elérhető áron. Ennek érdekében a kormány az idén 154 milliárdot, jövőre pedig 211 milliárdot fordít otthonteremtési programra, amelynek már öt eleme van: az új lakások építésére vonatkozó áfacsökkentés, a vissza nem térítendő támogatások, vagyis a CSOK, a kedvezményes, államilag támogatott hitel, az engedélyezési eljárások egyszerűsítése és a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok). Ez jelentős előrelépés a korábbi időszakhoz képest, amelyet leginkább a devizahitelek korszakának lehet nevezni – fűzte hozzá.

Pozitív hatásokat várnak több szempontból is

Elmondta azt is, hogy az otthonteremtési program rengeteg új munkahelyet hozhat létre, így nagyban hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez is.

Úgy fogalmazott, az otthonteremtési programra hosszú távon is lehet építeni, a következő években is biztos pont lesz, vagyis amíg a kormány hivatalban van, a magyar családok számíthatnak ezekre a kedvezményekre.

Hozzátette, a baloldal kormányzása idején már felszámolt egy jól működő családtámogatási rendszert, és most is folyamatosan támadja az otthonteremtési rendszert.

A CSOK népszerűsége töretlen

Novák Katalin kiemelte, tapasztalataik szerint “a CSOK népszerűsége töretlen”, egyre nő iránta az érdeklődés. Áprilisban és májusban jelentősen megugrott a kérelmek és a megkötött támogatási szerződések száma, az első negyedévi adatokhoz képest több mint kétszeresére nőtt a befogadott kérelmek száma, a támogatási összeg pedig két és félszeresére emelkedett – ismertette az adatokat.

Elmondta, az idei év előtt inkább a használt lakások iránt volt nagyobb az érdeklődés, ez most elmozdul az új lakások irányába, a támogatási összegek 61 százalékát már új lakás építésére vagy vásárlására használták fel az emberek. Minden második új lakásra vonatkozó támogatást elnyerő család nagycsalád, azaz három vagy több gyereket nevel – tette hozzá.

A kormány elkötelezettségét hangsúlyozzák

Kijelentette, a CSOK bevezetése valós igényekre reagált és valós segítséget nyújt, mert a gyermekvállalásnak gyakran akadálya a saját otthon hiánya. A kormány ezért elkötelezett az otthonteremtési program folytatása iránt – fűzte hozzá.

Az emelkedő lakásárakra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, figyelemmel kísérik az árak alakulását, és örömteli, hogy az ingatlanpiac egyre erősödik, várakozásaik szerint az otthonteremtési kedvezmény elemei hosszú távon a kereslet és a kínálat kiegyenlítődéséhez vezetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik