Gazdaság

NFM: 250 milliárd forint uniós támogatás juthat közlekedésfejlesztésre

A magyar közlekedési ágazat 250 milliárd forint uniós fejlesztési támogatáshoz juthat 19 beruházáshoz az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) magyar keretéből – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a háromfordulós eljárásban így Magyarország, a tavalyi nyertes projekteket is beleértve, a nemzeti borítékban elkülönített 1,08 milliárd eurót már a második pályázati körben teljes egészében képes lehet lekötni.

A végleges döntést július végén hozza meg a tagállamok küldötteiből álló bizottság – írták.

Mire költenék?

A CEF-forrás felhasználásával korszerűsíthetik egyebek mellett a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakaszt, a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonalat és a déli összekötő Duna-hidat, illetve a második ütembe léphet a GSM-R vasúti távközlési hálózat kiépítése.

A CEF ezen felül támogatja 35 mozdony felszerelését az egységes európai vonatbefolyásoló rendszer 2. szintjének (ETCS2) megfelelően, az M15-ös és M70-es autóutak négysávúsítását, valamint a dunai hajózás lehetőségeit bővítő több beruházást – áll a közleményben.

Előző körben

A tárca felidézte, Magyarország a tavalyi első pályázati felhívás keretében – a nemzeti keret negyedét lekötve – nettó 86 milliárd forintot nyert el tizenhat közlekedési fejlesztéshez a CEF forrásaiból. Az akkor elfogadott beruházások közé tartozik egyebek között a komáromi Duna-híd megépítése, a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalszakasz korszerűsítése, 59 elővárosi motorvonat felszerelése ETCS2 vonatbefolyásoló rendszerrel és az első cseppfolyósított földgáz (LNG) töltőpontok létesítése. A projektek megvalósítása részben már zajlik.

Még egy kör lehet

A 2016 őszén megjelenő harmadik pályázati felhívásban már a más országok által fel nem használt forrásokért is “harcba lehet szállni” állami vagy magán projektjavaslatokkal – írta az NFM.

A CEF egy új uniós alap a transzeurópai hálózatok fejlesztésének felgyorsítására a 2014-2020 közötti időszakban. A közlekedési ágazatra fordítható teljes pénzügyi keret 24,05 milliárd euró, ebből 11,30 milliárd eurót kizárólag a kohéziós országok használhatnak fel. Magyarország részére 1,08 milliárd eurót (337 milliárd forintot) különítettek el. A nemzeti borítékban található források összértéke a 15 százalékos hazai önrészt is beleértve nettó 396 milliárd forint. Az első két kör 35 nyertes pályázata ezt a keretösszeget maradéktalanul lefedi – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik