Gazdaság

Brexit: Szijjártó szerint az Európai Unió és Magyarország érdeke megegyezik

Az Európai Unió és Magyarország érdeke megegyezik abban, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek luxemburgi tanácskozása előtt hétfőn, az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A kilépés meggyengítené az uniót a miniszter szerint

Szijjártó Péter elmondta: Nagy-Britannia kilépése az Európai Uniót gazdaságilag és politikailag is rendkívüli módon meggyengítené, hiszen a szigetország Európa második, a világ ötödik legnagyobb és legerősebb gazdasága.

Az Európa jövőjéről folytatott uniós vita során a britek számos olyan gondolatot képviselnek, amelyek, ha nem jelennek meg hangsúlyosan, akkor a vita Magyarország szempontjából rossz irányt fog venni – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A magyar és a brit álláspontok megegyeznek például abban, hogy a nemzeti parlamentek szerepét erősíteni kell. Az uniót érő válságok is azt a tanulságot hozták magukkal, hogy a fontos és gyors döntések meghozatalához szükséges tudás alapvetően nemzetállami szinten van jelen – hangsúlyozta.

Ezt mutatja, hogy tagállamokat és a tagállami döntéshozatali jogosultságokat meg kell erősíteni, mivel ha újabb és erősebb döntési jogokat helyzenénk Brüsszel szintjére, az ellentétes lenne úgy az Európai Unió, mint Magyarország érdekeivel – szögezte le.

Mivel ezt az álláspontot Nagy-Britannia képviseli leghangsúlyosabban, Magyarországnak az az érdeke, hogy a britek az unió belül maradjanak. Ez indokolja a brit uniós tagságot támogató magyar kormányzati hirdetés megjelenését a Daily Mail című konzervatív napilapban – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik