Gazdaság

Tarsoly Csaba mindent kipakolt a házából, csak a kamu luxusóráit hagyta ott, hogy lefoglalhassák

tarsoly csaba (Array)
tarsoly csaba (Array)

A Blikk megszerezte a Quaestor-ügy néhány nyomozati iratát, amiből egy csomó érdekes dolog kiderül. Például az is, hogy abban a két hétben, amely a Quaestor-botrány kirobbanása és Tarsoly Csaba letartóztatása között történt, Tarsoly szinte teljesen kipakolta a házát és eltüntette a maradék pénzét.

A szomszédok szerint éjszakánként teherautóba hordták a házuk berendezését, és végül csak az óragyűjtemény maradt ott. Rolex, Patek Philippe és Breitling is volt köztük, de az óraszakértő szerint mind olcsó utánzat volt, Tarsoly a rendes órákra is sajnálta a pénzt.

A bankszámláján is csak pármillió forint volt, pedig korábban egymilliárd forintnyi készpénzt vett ki a Quaestor házipénztárából. A házaspárnak volt egy XII. kerületi háza is, kétezer négyzetméteres telken, amely több százmilliót is érhet. Ezt a botrány kirobbanása után nem sokkal átjátszották az ismerősöknek, a nyomozó hatóságok szerint azért, hogy meghiúsítsák a vagyonelkobzást. Ennek ellenére zár alá vették az ingatlant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik