Gazdaság

A budapestiek nagyon kiakadtak az útlezárós taxisokra

24.hu
24.hu

2016. 06. 03. 10:36

Korábban a témában:

A budapesti lakosság 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait csak a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe – állapította meg az a reprezentatív felmérés, amelyet a Trend International piackutató társaság végzett a Főtaxi Zrt. megbízásából.

A felmérés eredménye szerint a demonstráló taxisok támogatottsága meglehetősen alacsony: a budapesti lakosok mindössze 10 százaléka ért egyet a tiltakozó taxisokkal, 45 százalék a demonstrációtól  elhatárolódó piaci szereplők véleményét osztja, további 45 százalék pedig egyik féllel sem tud egyetérteni.

Azt, hogy milyen véleménnyel vannak a tiltakozókról, és hogy a taxisblokád nem feltétlenül volt a legjobb megoldás, jól tükrözi az az eredmény, hogy a válaszadók 91 százaléka nem szívesen ülne be olyan taxis mellé, akiről tudja, hogy részt vett a tüntetésen.

Halló, Uber? Szeretnék panaszt tenni

A budapestiek döntő többsége elítéli az Uber üzletpolitikáját is: a válaszadók 92 százaléka egyetért azzal, hogy az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos feltételek mellett működjenek, és 89 százalék elvárja a kellő képzettséget és gyakorlatot egy taxiszolgáltatást végző vállalattól. Ugyanakkor a válaszadók 87 százaléka nem támogatja, hogy a Magyarországon működő külföldi cégeknek ne kelljen adót fizetniük, miközben a magyar cégeknek ez kötelességük.

A budapestiek valamivel több mint fele hallott róla, hogy az Ubernek nincs Magyarországon bejegyzett székhelye, és így adót sem fizet a magyar államnak: többségük – 79 százalékuk – nem is ért ezzel egyet. Kevésbé ismert tény, hogy az Uber sofőrök nem rendelkeznek külön utasbiztosítással az utasokra, a budapesti lakosok negyede tudott csak erről. Ezt szintén 79 százalékuk ítéli el.

Figyelemre méltó emellett, hogy a budapesti lakosok 79 százaléka nem tudja, hogy hová fordulhatna segítségért, ha valamilyen problémát észlelne egy Uberes utazás során, és az Uberrel utazóknak is mindössze 36 százaléka van tisztában azzal, hogy hol élhet panasszal esetleges probléma esetén.

A megkérdezettek többsége tudott arról, hogy a taxikat rendszeresen ellenőrzik, és szinte mindannyian egyet is értettek ezzel.

Elégedettek a Főtaxi utasai

A Főtaxi utasainak 91 százaléka nagyon elégedett, vagy elégedett a társaság szolgáltatásaival – derül ki a vállalat 566 saját utasa körében végzett telefonos felméréséből. Az utasok a sofőr biztonságos vezetését, illetve az autó műszaki állapotát ítélték a legjobbnak a felsorolt szempontok közül: előbbivel az utasok 94, utóbbival 93 százaléka volt elégedett. Nagyon magas értéket ért el a társaság a nettó ajánlási értéknél (NPS) is: az utasok 79 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen ajánlaná a Főtaxi szolgáltatását ismerőseinek is, miközben az elmarasztaló – 10-ből 6 alatti – válaszok aránya mindössze 5 százalékot ért el. A Főtaxi mobil applikációjáról az utasok 87 százaléka hallott: ezen belül 55 százalék volt nagyon elégedett az alkalmazással, és 86 százaléknak összességében pozitív a véleménye róla.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 23.
A veronai buszbaleset egyik túlélőjét (j) öleli egy lány a Szinyei Merse Pál Gimnáziumnál 2017. január 23-án. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.