AppleMark
Gazdaság

A Mercedes kecskeméti gyára 20 százalékos növekedést ért el

24.hu
24.hu

2016. 05. 24. 12:36

Korábban a témában:

Több mint 180 ezer legyártott járművel húsz százalékos növekedést ért el a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2015-ben – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke kedden a gyárban, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel, az importőrrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a Mercedes-Benz 2018-ig több mint 580 millió eurót fordít majd – fogalmazott Christian Wolff.     A 2015. évi több mint 65 millió eurós üzleti eredményt a Mercedes-Benz ismét a kecskeméti gyár fejlesztésébe forgatja vissza – tette hozzá Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.

Világszinten több mint 2 millió személyautót értékesített a Daimler, melynek köszönhetően az összesített darabszám 26 százalékkal, míg az árbevétel 37 százalékkal nőtt az előző évhez képest – mondta el Jörg Schmidt, a magyarországi értékesítésért felelős Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.