Gazdaság

Költségvetési vita: ilyen még soha nem fordult elő

24.hu
24.hu

2016. 05. 19. 08:50

Korábban a témában:

A 2017-es költségvetési tervezethez összesen 1123 módosító javaslatot nyújtottak be, ebből mindössze 5 fideszes képviselői indítványt a kormány. Vagyis hiába nyújtottak be javaslatokat a civilszervezetek, akiknek erre most volt először lehetőségük – írta a Napi.hu.

A államháztartás kiadásai 18 541 milliárd forintra rúghatnak jövőre, ehhez képest a kormány mindössze 2,5 milliárd forintnyi költségvetési átcsoportosításra bólintott rá a 2017-es költségvetési vitában. A Fidesz-frakció ezenfelül további 2,6 milliárd forintot megszavazott – a kormánnyal szemben menve – két célra. Az egyik a Németh Szilárd birkózószövetségi elnök által preferált Központi Birkózó Akadémia létrehozása, amire első nekifutásra egymilliárd forintot harcolt ki a rezsibiztos.

Lesz még pluszpénz (+70 millió forint) a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának működési támogatásra, a regionális repterekre (+1,4 milliárd forint), kistelepülések polgármesetereinek béremelésére (+ 2,5 milliárd forint), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a szénbányászat újraélesztését segítő tanulmányok, kutatások finanszírozására (+50 millió forint). De hogy lesz-e pénz a bírók fizetésemelésére, azt még nem tudni. Biztosnak tűnik viszont, hogy továbbra sem emelkedik a családi pótlék összege (ez már 8 éve van így).

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.