Gazdaság

Szavak szintjén megint nekirontunk az uniónak, miközben épp most adtak 7,5 milliárdot az egészségügyre

„Üzenjük Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!”, ezzel fogja kiplakátolni a Fidesz az országot, nem akarják, hogy a kötelező betelepítési kvóta alapján Magyarországnak is menekülteket kelljen befogadni.

A Népszabadság szerint 3 milliárd forint megy majd el arra, hogy részvételre buzdítsanak a bevándorlási kvóta elleni népszavazáson. Ezt fideszes forrásaink a napokban megerősítették, heteken belül indulhat a plakátolás.

Közben a Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderül, hogy közel 7,5 milliárd forinthoz jut uniós forrásból három magyar egyetemi kórház is.

  • A Szegedi Tudományegyetem kecskeméti megyei oktató kórházának több mint egymilliárd forint jut orvosi műszerekre és informatikai rendszerének korszerűsítésére.
  • 2,7 milliárdnál is több jut a Debreceni Egyetem gyermek infektológiai tanszékének, szülészeti klinikát és onkoradiológiai központot alakíthatnak ki többek között.
  • 3,3 milliárd megy a Kaposvári Egyetemnek, az EU a képalkotó diagnosztikai gépeit finanszírozza, de 1500 négyzetméterrel bővül az onkoradiológiai centrum is.

A kiemelt képen a János Kórház látható, fotó: Kerner Zsolt, 24.hu

(Magyar Közlöny)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik