Gazdaság

Százezerrel kevesebb adós lett egy év alatt

Egy év alatt több mint háromszázmilliárd forinttal mérséklődött a hazai cégek és magánszemélyek köztartozása, az adósok száma pedig nagyjából százezerrel apadt – számol be csütörtöki cikkében a Magyar Idők.

Március 31-én valamivel több mint 1,6 millió adósa volt az államnak, közülük több mint 1,2 millió magánszemély, 430 ezer pedig vállalkozás, akiknek az együttes adótartozása megközelítette a 2250 milliárd forintot.

A magánszemélyek tartozása március végén 200 milliárd forint volt. A vállalatok közül mintegy 310 ezer működő cégtől 240 milliárd forintot és mintegy 120 ezer megszűnés előtt álló cégtől 1800 milliárd forintot követel a hatóság.

Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtófőnöke a lapnak azt mondta, az egy évvel korábbi helyzethez képest minden kategóriában kisebb az adósok száma, ráadásul a hiányzó összeg is visszaesett több mint tíz százalékkal.

A mérséklődés a hatóság szerint részben azzal magyarázható, hogy a korábbinál jóval több alkalommal keresik fel az adósokat a hivatal emberei, ráadásul a különféle intézkedésekben már a pénzügyőrök is részt vesznek. Az ötszázezer forint alatti adótartozások ügyében nem indít azonnal végrehajtást a NAV, helyette – első lépésként – fizetési felszólítást postáznak. Az online pénztárgépek rendszerbe állítása és a közúti forgalom elektronikus ellenőrzése miatt ugyanakkor egyre kisebb a tér a visszaélések előtt, és az adó befizetésének elmulasztása is nehezebb a korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik