Gazdaság

A paksi Rothschild-tanulmányért nem létező cégnek fizetett a kormány?

Az LMP év elején pert indított a Miniszterelnökséggel szemben, mert megtagadták a Rothschild-csoporttal kötött paksi tanulmányra vonatkozó szerződés és minden egyéb lobbiszerződés kiadását. A keddi tárgyaláson az ellenzéki párt közleménye szerint a Miniszterelnökség azzal védekezett, hogy nem létezik olyan cég, hogy Rothschild-csoport. Mindez azért megdöbbentő, mert maga Lázár János illetve Aszódi Attila kormánybiztos is minden megszólalásában így nevezte a tanulmányt készítő céget, így teljesen egyértelmű, hogy csupán ki akartak bújni az adatszolgáltatási kötelezettség alól – kommentált az LMP.

2015 végén hozták nyilvánosságra a paksi projekt megtérülését vizsgáló tanulmányt, amelyet a magyar kormány a Rothschild-csoporttól rendelt meg. Mivel a politikai döntés már két éve megszületett, a tanulmány nyilván egyfajta szakmai alátámasztási kísérlet a kormány nukleáris projektjéhez. Az ellenzéki párt álláspontja szerint a tanulmány ára nyilvános adat, illetve azt is joga van tudni az adófizetőknek, hogy kötött-e a kormány lobbiszerződéseket a paksi projekt útjának egyengetésére. A kormány megdöbbentő indoklással védekezett a tárgyaláson és továbbra is kitartanak amellett, hogy nem értik, pontosan mit kér az LMP. Kiadták azonban 20 dokumentum titkosítási számát, amelyet ezek után a Nemzetbiztonsági bizottságban fog napirendre kérni a bizottság LMP-s tagja.

Innentől kezdve párhuzamosan küzdenek a paksi projekt átláthatóságáért a bíróságokon és a Nemzetbiztonsági bizottságban. Az LMP azért küzd minden adat nyilvánosságáért a végsőkig, mert így a kormány újra és újra ráeszmélhet, hogy nem költhet el súlyos milliárdokat teljes titokban – szögezték le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik