Gazdaság

Így működik a női princípium az informatikában

barátnők (evés, evési rendellenesség, )
barátnők (evés, evési rendellenesség, )

A csütörtökön startoló budapesti Craft szoftverfejlesztői konferencián a résztvevők majd ötöde nő – ami nemcsak a tech konferenciákat tekintve jelentős, de jó arány az IKT szektorban dolgozó nők európai és hazai átlagához képest is – írta a szervezők közleménye.

Lányok az informatikában

A nők arányának növelése az infokommunikációs és technológiai szakterületen világszerte kiemelt célkitűzés, így számos program és kezdeményezés indult ennek megvalósítására. Ezek között is élen jár az április 26-29 között Budapesten rendezendő Craft fejlesztői konferencia, amelynek időpontja idén egybe esik egy fontos világnappal is, a „Lányok az informatikában” (avagy „Girls in ICT”) nappal.

A Craft konferenciát szervező Prezi, Ustream és Ericsson már évekkel ezelőtt felismerte a diverzitás jelentőségét. Szervezeten belül számos programmal támogatják a sokszínűséget, és ezen belül is kiemelten a női munkatársak számának növelését. Ez a szemlélet tükröződik Közép-Európa legnagyobb fejlesztői szakkonferenciája, a közelgő Craft esetén is, ahol külön programmal segítik a diverzitást, annak érdekében, hogy a résztvevők között is még kiegyensúlyozottabb legyen a valamilyen kisebbségi csoporthoz tartozók aránya.

Nők, szüljetek még több ötletet!

A szervezők hisznek ugyanis abban, hogy ha más látásmódú emberek más megoldással állnak elő egy-egy problémára, a különbözőség alternatív ötleteket generál, így aztán a sokszínű csapatok hatékonyabban tudnak működni. A program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára a konferencián 15 százalékban képviseltetik magukat a női résztvevők, a női előadók aránya pedig 25 százalék.

A Crafton minden negyedik előadó nő, a legnagyobb cégeket, többek közt a Twittert vagy a Facebookot is női előadó képviseli. Emellett kétségtelenül az egyik legjobban várt előadó Mary Poppendieck, lean szakértő, aki évtizedek óta a programozás világának egyik legmeghatározóbb alakja. Mary előadásában a jövő technológiáihoz való felzárkózásról fog nekünk mesélni, amelyet az összes konferencia előadással együtt bárki ingyenesen követhet a Ustream segítségével.

CRAFT infographic hun

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik