Gazdaság
toth-bertalan-mszp(430x286).jpg (Array)

MSZP: hatpontos javaslatcsomag az MNB-alapítványok költései miatt

24.hu
24.hu

2016. 04. 26. 12:54

Korábban a témában:

Az MSZP hatpontos intézkedéscsomag végrehajtását javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak költései miatt – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Pallas Athéné alapítványok költéseiről itt olvashat:

Tóth Bertalan (a képen) közölte: kezdeményezik, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ne csak az alapítványok, hanem az azok által alapított gazdasági társaságok gazdálkodását is ellenőrizze. Országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be, hogy az ÁSZ kezdje meg a vizsgálatot.

Az ellenzéki politikus javasolta az Országgyűlés költségvetési bizottságának vizsgálatát is a tiltott monetáris finanszírozás miatt, valamint indítványozta, hogy az ügyészség és a közbeszerzési döntőbizottság is vizsgálja meg az alapítványok működését. Javaslatot tett egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására, és felszólította a jegybanki alapítványokat, hogy az összes általa kért adatot adják ki.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke úgy értékelte: az Orbán-kormány átértelmezte a hatalmi ágak megosztását, úgy gondolja, a hatalmi ágakat “klánon belül” kell szétosztani.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.