Gazdaság

Az európai dolgozók harmada az idősek közül fog kikerülni – kell a kormenedzsment

2030-ra az európai munkavállalók 30 százalékát az idősödő – 55-64 éves – munkavállalók teszik majd ki, ezért munkaképességük megőrzése a gazdaság fenntarthatóságának egyik legfontosabb alapfeltételét jelenti az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) szerint. A szervezet „Egészséges munkahelyet minden életkorban” címmel 2016-17-re kétéves kampányt indít, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a munkavállalók – köztük is különösen az idősödő munkavállalók – munkában tartása egészségesebb és biztonságosabb munkahelyeket igényel, valamint a kormenedzsment eddigieknél szélesebb körű alkalmazását is szükségessé teszi.

Őszülő Európa – idősödő munkavállalók

A demográfiai változások miatt Európa-szerte cél, hogy javuljon a munkával töltött élet fenntarthatóságával kapcsolatos tudatosság és megértés. A páneurópai közvélemény-kutatások alapján az európai munkavállalóknak mindössze 12 százaléka ismeri azokat a munkahelyi szabályokat és programokat, amelyek megkönnyítik az idősebb munkavállalók számára, hogy a nyugdíjkorhatár eléréséig vagy azt követően is alkalmazásban, a munka világában maradjanak.

„Az Európa 2020 stratégia szerint a demográfiai változások olyan jelentős kérdések, amelyekkel Európa napjainkban szembenéz. E helyzet kezelésére mérhető foglalkoztatási célt tűztek ki az Unió tagállamai számára: 2020-ig a 20–64 év közötti népesség 75 százalékának munkaviszonnyal kell rendelkeznie. Az „Európai Unió munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos, 2014–2020-as stratégiájának” többek között az a célja, hogy kezelje a munkaerő elöregedését. Ha Európa idősödő munkaerejére keresünk megoldást, akkor a munkát nem problémának, hanem a megoldás részének kell tekintenünk. A stratégia konkrét intézkedésekkel ösztönzi a munkahelyi biztonság és egészségvédelem feltételeinek javítását, a helyes munkahelyi gyakorlatok azonosítását és cseréjét” – mondta el a sajtótájékoztatón Dr. Simon Attila István a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.

Az Európát érintő jelenlegi változások számos kihívást jelentenek nemcsak a munkavállalók, a munkáltatók, de a társadalom számára is: a munkával töltött évek meghosszabbítása azzal járhat, hogy a munkavállalók hosszabb ideig vannak/lehetnek kitéve a munkahelyi veszélyekből adódó kockázatoknak. Emellett az idősebb munkavállalók nemcsak nagyobb arányuk miatt igényelnek kiemelt figyelmet, hanem azért is, mivel közülük többen szenvednek krónikus egészségi problémáktól. Az idősödő munkavállalók a sérülékeny munkavállalói populációba tartoznak, ezért munkaképességük megőrzése, rehabilitációjuk és a munkába való visszatérésük segítése kiemelt fontossággal bír, mivel foglalkoztatásuk során a tiltások és korlátozások meghatározása mellett elsődlegesen a munka adaptálása jöhet szóba. A helyes munkahelyi gyakorlat kialakítása mellett a szemléletváltáshoz a társadalom szintjén is szükséges foglalkozni az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés kérdésével.

Válaszok a demográfiai kihívásokra

Annak érdekében, hogy az európai, így a magyar munkahelyek biztonságosabban, egészségesebben és hatékonyabban működjenek, elengedhetetlen a különböző nemzedékek közötti szolidaritás, valamint a munkavállalók és képviselőik, a munkáltatók és a vezetők együttműködése, amelyek nemcsak az idősödő, hanem minden korosztály érdeke.

Az életkorral, főként az időskorral járó diszkrimináció csökkentése és az életkornak megfelelő foglalkoztatási feltételek biztosítása mellett az időskori aktivitást és termelékenységet ösztönző megoldások fejlesztése, az idősödők és az idősek munka világába való visszatérésének segítése, valamint az élethosszig tanulás biztosítása a kormenedzsment eddigieknél szélesebb körű alkalmazását teszi szükségessé. Mindez választ adhat az idősödő munkaerővel kapcsolatos kihívásokra, ösztönzőleg hathat a munkával töltött élet fenntarthatóságára és a munkahelyi munkavédelmi gyakorlat helyes alakítására, a munkavégzés során szükséges együttműködés fontosságára.

„Egészséges munkahelyet minden életkorban”

Az EU-OSHA kampányának célja, hogy egész Európában elterjessze az idősödő munkavállalókkal kapcsolatos információt és a tagállamokban elérhető példák tanulságait. Az „Egészséges munkahelyek” 2016–2017. évi „Egészséges munkahelyet minden életkorban” kampányának kiemelt célja, hogy ösztönözze a munkával töltött élet fenntarthatóságát és az egészséges idősödést, valamint hangsúlyozza a munkahelyi megelőzés fontosságát. Olyan információt és helyes gyakorlati módszereket biztosít és népszerűsít elsősorban a munkáltatók és munkavállalók körében, amelyekkel megfelelően lehet kezelni az idősödő munkavállalók munkavédelmet érintő kérdéseit. Az információ és a helyes gyakorlatok cseréjét segíti elő a korérzékeny kockázatkezelés, a foglalkozási egészség és a munkahelyi közérzet javítása érdekében.

Pályázatokat várnak a Helyes Gyakorlat Díjra

Az Egészséges munkahelyek Helyes Gyakorlat Díj pályázat célja, hogy bemutassa azokat a jó példával elöljáró szervezeteket, amelyek innovatív munkavédelmi gyakorlatokat alkalmaznak. A legjobb gyakorlatot használó vállalatokat külön díjazzák, ugyanakkor a pályázat arra is kiváló eszköz, hogy igazolja, milyen előnyökkel jár a helyes munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi gyakorlatok alkalmazása. A díjra az EU tagállamok, a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országainak valamennyi szervezete leadhatja nevezését.

A pályázatoknak az alábbi elvárásoknak kell megfelelniük:

  • a vezetőség elkötelezettsége az iránt, hogy ösztönözze az egészséges munkahelyek kialakítását minden korosztály számára, és az alkalmazottak aktív részvétele;
  • a munkaerő sokféleségének figyelembevétele;
  • a munkahelyi intézkedések sikeres megvalósítása;
  • a gyakorlatnak köszönhetően bizonyítható javulás a munkavédelem területén;
  • az intézkedések időbeli fenntarthatósága;
  • a gyakorlat olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek könnyen átültethetők különféle méretű és különböző ágazatban tevékenykedő szervezetekbe.

Az európai programhoz kapcsolódó bővebb információ 25 nyelven elérhetőek itt. A kampány hírei és eseményei nyomon követhetők a Facebookon, a Twitteren, a LinkedInen és a többi közösségi felületen is. Megosztáshoz: #EUHealthyworkplaces.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik