Gazdaság

Mégis befagyaszthatják az olajkitermelést

olajkut(210x140).jpg (Array)
olajkut(210x140).jpg (Array)

A kőolajexportáló országok már a napokban felújíthatják az egyeztetést Dohában az olajtermelés befagyasztásáról – mondta Oroszország állandó OPEC-képviselője. Vlagyimir Voronkov szerdán elmondta, a javaslattal az OPEC júniusi bécsi miniszteri értekezletéig kell elkészülni.

Az OPEC mellé rendelt orosz képviselő a kilátásokat tekintve azonban óvatosan fogalmazott:

Nem lehet kizárni, hogy ismét sikertelenül zárulnak a tárgyalások. Mindazonáltal logikusan végigviszik a megkezdett munkát, bármi is lesz a végeredmény.

Vlagyimir Voronkov azt mondta, hogy a legtöbb ország a termelés befagyasztása mellett van. Ugyanakkor szerinte sok szempontból megjósolható volt a vasárnapi dohai megbeszélés sikertelensége.

Iránnak és Szaúd-Arábiának is saját elképzelése volt, ami nemcsak a kőolajjal állt összefüggésben, hanem a térségben elfoglalt pozícióikkal is – közölte.

Leonyid Fedun, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég, a Lukoil alelnöke kedden egyebek között arról beszélt: jó felvetésnek tartja, hogy a termelés mostani szintjén legyen a termelésbefagyasztás.

Az iráni olajügyi miniszterhelyettes szintén kedden beszélt arról, hogy az ország olajtermelése két hónapon belül eléri a szankciók előtti, a napi csaknem 4 millió hordós termelést.

Tervek és kudarcok

A vasárnapi dohai fórumon 18 ország, köztük számos OPEC-tagállam és szervezeten kívüli ország vett részt. Eredetileg azt tervezték, hogy januári szinten történjen a befagyasztás. Ez egyébként Oroszországnak – a világ legnagyobb olajtermelőjének –  különösen kedvezett volna, hiszen januárban rekordszintű volt termelése.

Szaúd-Arábia azonban azt akarta elérni, hogy a megállapodáshoz Irán is csatlakozzon, amely jelen sem volt a megbeszélésen. Teherán azért maradt távol, mert szerinte igazságtalan, hogy az Irán elleni nemzetközi szankciók évei alatt mások figyelmen kívül hagyták a piaci realitásokat, és folyamatosan növelték az olajtermelést. Most pedig, hogy januártól feloldották a Teheránnal szembeni szankciókat, épp a túltermelők akarják rákényszeríteni Iránt arra, hogy a januári, a szankciók feloldása előtti alacsony termelési szinten rögzítse olajtermelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik