Gazdaság

Brüsszelnek már sok, ahogy Mészáros Lőrinc zsebeit tömi a kormány

Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)

Az Európai Bizottság 420 milliárd forintnyi szennyvízberuházásra nemrég kiírt közbeszerzés leállítását kérte a magyar kormánytól – írja a Világgazdaság (VG).

A Világgazdaság értesülése szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) is érkezett már bejelentés a megatenderrel kapcsolatban, amely szerint az állami megrendeléssel a legnagyobb piaci szereplőket – mint a mélyépítésben nehézsúlyúnak számító Duna Aszfalt Kft., a Mészáros és Mészáros Kft. vagy a Békés Drén Kft. – stafíroznák ki a következő négy évre.

Brüsszel azonban nem az esetleges korrupciógyanú miatt akasztaná meg a tendert, hanem mert a lebonyolításhoz választott központosított keretmegállapodásos módszert komplex infrastruktúrafejlesztésre alkalmatlannak, költségesnek, ráadásul versenyellenesnek találja.

A kormány képviselői ugyanis azt sütötték ki, hogy nem adott települések konkrét beruházására kérnek ajánlatot, hanem helyszíntől függetlenül egyes munkanemekre, például x méter vezetéképítésre vagy általában szennyvíztisztító műre. Ezen az alapon választották ki régiónként a négy nyertest, a konkrét projektekért pedig már csak ők versenyezhetnek.

A kiírás a szokásos módon zajlik: a 70 milliárdos tömbökhöz méretes referenciákat kérnek – például az utóbbi három évben 15 milliárd forint árbevételt a közbeszerzés tárgyából -, ezzel pedig a bizottság szerint kizárnak egy sor vállalkozást a versenyből.

Brüsszel megjegyzi a kormánynak írt levelében: a Nemzeti Fejlesztési Programiroda beiktatása nem növeli a hatékonyságot, hanem inkább kiadásokat és problémákat generál. A szakembergárda duplikálása helyett költséghatékonyabb és versenybarátabb lenne a konkrét projektek kedvezményezettjeinek közvetlen segítése, például sztenderdizált tenderdokumentációval, illetve szakértelemmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik