Gazdaság

Huszonöt év nagy idő

24.hu
24.hu

2016. 04. 15. 12:24

Emlékszik még, mi minden történt 1991-ben? Mindenre biztosan nem, segítünk egy kicsit feleleveníteni, mi volt negyed századdal ezelőtt.

1991-ben távozott az utolsó szovjet katonai szerelvény, majd Silov altábornagy is Magyarországról, ezzel befejeződött a csapatkivonás.

Ugyancsak 1991-ben zajlott le a „Sivatagi Vihar”, amellyel a koalíciós erők felszabadították Kuvaitot. Ezzel véget ért az első, jóformán élőben közvetített katonai konfliktus.

Több mint 3 millió példány után ebben az évben gördült le az utolsó Trabant a zwickaui üzem szalagjáról.

Hivatalosan is feloszlott a Varsói Szerződés, majd a KGST, később pedig a Szovjetúnió. Mihail Gorbacsov lemondott elnöki posztjáról, megalakult a Független Államok Közössége.

Magyarországra látogatott II. János Pál pápa, Szent István ünnepén, a budapesti Hősök terén mondott miséjén mintegy kétszázezren vettek részt.

Ebben az évben kezdett online működni a világméretű háló, az internet legrégibb formája és ekkor mutatták be az első webböngészőt.

Megjelent a Kispál és s Borz Naphoz holddal című klasszikusa, Michael Jackson Dangerous-a,  a Nirvanatól a Nevermind. A Pearl Jam a Ten, a Queen pedig az Innuendo albumával rukkolt elő.

Egerszegi Krisztina ekkor már kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres világcsúcstartó és kétszeres Európa-csúcstartó volt. A Forma 1 bajnokságot Aytron Senna nyerte a McLarennel.

Ebben az évben került vászonra a Terminátor 2, A bárányok hallgatnak, A halászkirály legendája, Az utolsó cserkész, és ne feledkezzünk meg a Hamis a babáról és a Szerelmes szívekről sem.

És 1991-ben, január elsején kezdte meg tevékenységét az Austrotherm Kft. első üzeme Győrben. A kiváló, állandóan és átlátható módon ellenőrzött minőségű szigetelőanyagokat gyártó cég gyorsan piacvezető lett, pozícióját a mai napig őrzi. Később két újabb üzeme épült, rohamosan szélesedett termékeinek palettája. Az elmúlt negyed évszázadban együttesek tömege oszlott fel, Forma 1-es csapatok tündököltek és buktak el, számos alkalommal rajzolódott át a Föld térképe, a Trabantok pedig szinte az utolsó szálig kivesztek. Az Austrotherm Kft. viszont mindig haladva a korral, állandóan megújítva termékeit, de maradt és marad ezután is a minőségi szigetelőanyagok piacvezető gyártója.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.