Gazdaság

Diákoknak, nyugdíjasoknak, anyukáknak állhat a vasárnap

Hiába mondogatja a kormány, hogy a vasárnapi boltzár miatt nem volt leépítés, a KSH adatai éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítják – írja a Blokkk.com. A KSH próbál besegíteni a kormánynak és április 11-én, pontosan a boltnyitás bejelentésének napján kiegészítette a munkaerő-piaci statisztikáját és a foglalkoztatási adatokat kibővítette a bolti, áruházi kiskereskedelem önálló bemutatásával (korábban csak a kereskedelem egészéről volt adat, ami a gépjármű- és a nagykereskedelmet is magában foglalta).

Ebből az látszik, hogy az alkalmazottak száma mellett (a négy főnél nagyobb vállalkozásoknál) a foglalkoztatottak száma (amiben a vállalkozók is benne vannak) is nőtt 2015-ben 2014-hez képest a bolti, áruházi kiskereskedelemben. Csakhogy mint a portál megjegyzi, nem az éves mutatók változásai fejezik ki a legpontosabban a vasárnapi boltzár hatásait, hanem azok, amelyek a 2015. március 15. előtti és utáni hónapok közötti különbségeket mutatják be. Tavaly év közben egyébként az első negyedévhez képest 12 ezer fővel, 3 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma a negyedik negyedévre (374 ezerről 362 ezer főre) a bolti, áruházi kiskereskedelemben, miközben a kiskereskedelmi forgalom 5,7 százalékkal nőtt. Vagyis pótolni kell a létszámot.

A portál szerint a jelenlegi munkaügyi szabályok alapján előnyben lesznek a diákok, nyugdíjasok, hétvégén jobban ráérő anyukák, akiket pontosan arra a néhány órára kell csak felvenni, amikor a legégetőbb. Főleg azért, mert a Tesco alaposan felnyomta április 17-re a vasárnapi pótlékot.

És hogy mi várható? Az Ikea kinyit vasárnap (csak kérdés, melyik vasárnap), a Lidl a dolgozók érdekeire hivatkozva nem nyit ki most vasárnap, a Tesco 200 százalékos pótlékkal csábít, akadálya pedig egyébként (az ellenkező értelmű híresztelésekkel szemben) nincs annak, hogy kinyithassanak a boltok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik