Gazdaság

Béremelést kaphatnak a postai vezetők

postas(210x140).jpg (Array)
postas(210x140).jpg (Array)

A Magyar Posta Zrt. a szakszervezetekkel folytatott csütörtöki egyeztetésen vállalta, hogy április végéig újra leülnek az érdekképviseletekkel, és az első negyedévi üzleti eredmények alapján megvizsgálják, milyen lehetőséget látnak év közben a bérkorrekcióra – mondta Szarka Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

Ismertette, az 500 ezer forint feletti sávban csak egyedi bérkorrekciók voltak, amire a menedzsmentnek joga van. Ezeken túl a bérfejlesztés az elmúlt években csak az 500 ezer forint alatt keresőket érintette, minden évben.

Arról is beszámolt, hogy 2012-2016. között 35 százalékos keresetnövekedés volt az 500 ezer forint alatt keresőknél, amiből 21,3 százalék alapbérfejlesztés volt, a többi emelés egyéb jogcímen történt.

A vezetők bérét közelíteni kell a piaci szinthez

A premizált vezetői kör bruttó keresete 2012-2016 között nominálisan 5,4 százalékkal csökkent. A nem premizált vezetői kör alapbére ebben az időszakban nem emelkedett, bruttó keresetük az egyszeri juttatások miatt 0,7 százalékkal emelkedett. Hozzátette, a premizált munkakörök száma 2012-2016 között 29 százalékkal, 146-ról 103-ra csökkent.

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára felhívta a figyelmet: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ajánlása alapján született döntés arról, hogy az állami cégek vezetőinek bérét közelítik a piaci szinthez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik