Gazdaság

Deutsch szerint jövőre adókarámba terelhető a Facebook és a Google

Az időpont Brüsszelen múlik.

Elkészült a magyar javaslat a visegrádi országok (V4-ek) kormányai számára arról, hogy a nagy globális internetes vállalatok (Facebook, Google) miként vonhatók be a közteherviselésbe. Deutsch Tamás a Figyelőnek azt mondta, 2017-ben, vagy 2018-ban, de behajtják az adókarámba ezeket a multinacionális internetes cégeket is.

A Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos szerint a magyar javaslatról a következő hónapokban egyeztetnek a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) miniszteri, illetve kormányfői szinten. Utána kerül Brüsszel elé a javaslat.

Deutsch szerint a V4-ek készek abban az esetben is alkalmazni a dokumentumban foglaltakat, ha az EU részéről azt tapasztalják, hogy a kelleténél lassabb a döntéshozatal. A négy ország ebben az esetben saját maga vezetné be már jövőre az intézkedéseket, amelyekkel biztosítható,

hogy az internetes reklámbevételeket lefölöző – egyes számítások szerint a hazai online hirdetési piac 50 százalékát birtokló – társaságok is bekerüljenek a közteherviselésbe.

Ha Brüsszel elfogadható tempóban és támogatóan lép, akkor 2018 januárjától vezetnék be az intézkedéseket, az unió 28 tagországában. Nem egy új adófajtában gondolkodnak, az adóigazgatáson keresztül próbálnák a közteherviselés alá vonni a nagy multikat.

Deutsch Tamás a Figyelőnek minden részletet nem árult el, de azt igen, hogy nem büntetni akarják a cégeket, a szankciók kiterjesztése helyett inkább olyan helyzetet szeretnének teremteni, amelyben a globális internetes cégeknek inkább megérné érdekeltséget alapítani az egyes államokban, így például Magyarországon egy magyarországi leánycéget.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik