Gazdaság

Az eladók egy része a háta közepére sem kívánja a vasárnapi műszakot

Tapintható a feszültség a fővárosi boltokban a vasárnapi zárvatartás rapid eltörlése miatt, bosszúsak és morognak az alkalmazottak, mert vasárnap is be kell menni dolgozni – írta a hvg.hu. A lap szerint az üzletek villámgyorsan reagáltak. Olyannyira, hogy volt, ahol már a törvénymódosítás megszavazása előtt elkezdték megtervezni a hetedik napra a műszakokat, és addigra már el is készült a vasárnapi beosztás. Méghozzá új emberek felvétele nélkül.

Egyen megoldást tapasztaltak: minden üzletben, ahol érdeklődtek, a vasárnapi munkát a meglévő alkalmazottak beosztásával próbálják megoldani. Márpedig ennek nem minden munkavállaló örül – többen is jelezték érdeklődésükre, hogy ők bizony nem dolgoznának vasárnap.

A trafikokban is készülődnek, amelyek közül korábban több nonstop üzemben működött.

Pedig elvileg nem is nyithatnának ki már most vasárnap, hiszen 8 nappal előre értesíteni kellene a helyi jegyzőt, és egy héttel előre tudnia kell az alkalmazottnak a beosztását. Ennek ellenére úgy tűnik, mégis lesznek, akik már 17-én kinyitnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik