Gazdaság

A nyomott árak miatt nőtt jelentősen az üzemanyagvásárlás

tankolas(210x140).jpg (Array)
tankolas(210x140).jpg (Array)

Az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, több mint 736,5 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2015 első negyedévében – közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség szerdán az MTI-vel.

Benzin

A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: csaknem 276 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Éves összevetésben jelentős mértékben, 46,4 százalékkal ugrott meg a prémium benzin eladása: mintegy 12,4 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 33,6 százalékkal kevesebbet, 906,7 ezer litert adtak el.

Benzinből 7,1 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 290,1 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.

Gázolaj

Az eladott gázolaj mennyisége 5,8 százalékkal, 446,3 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 50 százalékkal, csaknem 36 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 410,4 millió liter kelt el, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki a szövetség által közölt adatokból.

Jóval olcsóbb volt, mint tavaly ilyenkor

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben azért is emelkedett még mindig viszonylag jelentősen, mert az idei és a tavalyi év első negyedévét összevetve 10-15 százalékos különbség van az árakban. Miközben 2015 január-márciusában az üzemanyagárak még 360-370 forint körül mozogtak, 2016 azonos időszakában az átlagár 300-330 forintra süllyedt – fűzte hozzá.

A főtitkár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) április 17-ei csúcstalálkozójával kapcsolatban úgy nyilatkozott: bármilyen döntés születik, az nem fogja jelentős mértékben befolyásolni a kőolaj árát. Hosszabb távon az számít majd, hogy betartják-e azt a tagországok, amiben megállapodtak.

Kifejtette, hiába egyeznek meg a találkozón például a kitermelés korlátozásában, ha túllépik az új kvótákat, a megállapodás csak rövid távon befolyásolja az árat.

Nehezen mozdulhat az olajár

A főtitkár szerint az idén 30-45 dolláros sávban maradhat az olaj ára, ahhoz, hogy ebből kitörjön, valamilyen komoly piaci hatásra lenne szükség. Hozzátette ugyanakkor, hogy az árak emelkedéséhez nem feltétlenül elegendő a kitermelés csökkentése, gyakran előfordul, hogy a fizikai piac történéseitől függetlenül változik a kőolajár. Ezt részben azzal indokolta, hogy az olaj világpiaci árát tőzsdei jegyzések határozzák meg, a tőzsdén pedig a fizikai olajmennyiség többszöröse fordul meg naponta. A tőzsdeügyletek jelentős része spekulatív pénzügyi tranzakciókhoz köthető, így akár a kínálat emelkedése ellenére is növekedhetnek az árak.

Megjegyezte: a fent említett globális olajpiaci ársávon belüli hullámzásoknak nem lesz jelentős hatása a magyarországi üzemanyagárakra. Most viszonylag elfogadható árszinten lehet tankolni. Úgy vélte, amennyiben a kőolaj ára a meghatározott sávban marad, a dollár forintárfolyama pedig nem változik túlzott mértékben, akkor a hazai üzemanyagárak legfeljebb 10-15 százalékkal változhatnak az idén.

Grád Ottó hozzátette: a hazai üzemanyag-fogyasztásban 2016-ban már csak kismértékű emelkedés várható. A magyar lakossági fogyasztás növekedése inkább a gazdaság további erősödésével, mintsem az üzemanyag árának esetleges csökkenésével hozható összefüggésbe. Tavaly több mint 7 százalékkal emelkedett az üzemanyagok iránti kereslet az egy évvel korábbi szinthez képest, ilyen mértékű bővülés idén már nem várható. A magánszemélyek üzemanyag-fogyasztását a hosszú távon olcsó olaj befolyásolhatja, azonban egy bizonyos szint fölé már nem emelkedik, mivel csak az alacsony árak miatt nem fognak többet autózni – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik