Gazdaság

Rogán embere lehet a turizmus atyaistene

rogán antal és varga mihály (rogán antal, varga mihály, )
rogán antal és varga mihály (rogán antal, varga mihály, )

Májustól átkerül az idegenforgalom a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, és létrejön a Magyar Turisztikai Ügynökség, derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból az Index tudósításában.

A turisztikai terület vezetéséért kormánybiztos felel majd, aki a számára létrehozandó új NFM-es szervezeti egységen keresztül koordinálja az új állami ügynökséget. Egyelőre nem derült ki, kicsoda a pozíció várományosa.

A Magyar Turizmus Zrt. helyett létrejövő Magyar Turisztika Ügynökség Rogán Antal ötlete volt, lényege, hogy az állam jobban rajta tudja tartani a kezét az GDP egyre nagyobb részét kitevő idegenforgalmon, jegyzi meg a lap.

A kormányhatározatban foglaltak szerint az ügynökség az egységes állami turizmusszakmai, rendezvénykoordinációs, turisztikai termékfejlesztési, valamint vendéglátással kapcsolatos feladatok ellátását biztosítja majd.

Az átalakítás egyben azzal is jár, hogy a turisztikai források átkerülnek az NGM-től az NFM-hez, ami ellen Varga Mihály lobbizott is, a jelek szerint sikertelenül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik