Gazdaság

Nagyot változik mától az életünk

Ahogy a változásokat gyakran a hónap elejétől vezetik be, így lesz ez péntektől, április elsejétől is néhány dologgal. Nézzük, magánszemélyként és vállalkozásként milyen jó és kevésbé jó újdonságokkal kell szembesülnünk.

Fellélegezhetnek a budapesti autósok

A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése alapján visszakerült az ötperces türelmi idő a parkolási rendeletbe. Így visszaáll az eggyel korábbi rend: ha 5 percen belül megváltjuk a jegyet, nem kell pótdíjat fizetni, illetve vissza lehet vonatni a büntetést.

Olcsóbbak lesznek egyes gyógyszerek

Egy, még 2011-ben módosult rendelet alapján kiterjesztették a fixesítés, más néven referenciaárazás szabályait. Ennek lényege, hogy a finanszírozó úgynevezett fix csoportokba sorolja a gyógyszereket, és azok egynapi adagjához ugyanolyan összegű támogatást nyújt. Az intézkedés célja a készítményekre fordított közkiadások csökkentése. Ennek révén egyes gyógyszerek olcsóbbak lesznek.

Például az Abilify nevű antipszichotikum bruttó ára április 1-jétől több mint 35 százalékkal csökken, és több mint 28 százalékkal olcsóbb lesz a Kapidokor nevű antiepileptikum is, amelyet az epilepsziában fellépő görcsrohamok kezelésre alkalmaznak. Szintén kevesebbe kerül majd a  magasvérnyomás-betegség kezelésére használt Nebispes, amelynek ára a következő hónaptól több mint harmincnégy százalékkal csökken.

A teljes listát a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) honlapján találja.

Változik a MÁV-START díjszabása

Az új díjszabás nem érinti alapvetően menetdíjakat. A változó szabályok a kilométer-számítást és az utazási viszonylat megállapítását érintik. A legfontosabb, hogy a meghatározott viszonylatra kiadott menetjegyek csak abban az adott viszonylaton lesznek felhasználhatóak. Akik tehát pl. a budapesti elővárosban eddig felváltva használták a nagy pályaudvarokat azok innentől csak a jegyen feltüntetett viszonylaton utazhatnak. A bérleteseknél viszont rugalmasabb lesz a felhasználás, mint eddig.

Csökken a PMÁK kamata

Április 1-től új sorozatokat indít, és egységesen 25 bázisponttal csökkenti a lakosság számára értékesített három,- és ötéves futamidejű Prémium Magyar Államkötvények (PMÁK) kamatprémiumát az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szintén április 1-i értéknaptól kezdődően az ÁKK új sorozatot indít a Prémium Euró Magyar Államkötvényből (PEMÁK) is, azonban ebben az esetben a pénzügyi kondíciókat illetően változásra nem kell számítani.

Startol a nemzeti kukaholding

Péntektől megkezdi működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV). A közszolgáltatási díjat a NHKV számlázza és szedi majd be, illetve fizeti ki a közszolgáltatóknak. Ehhez nem kell külön szerződéskötés. A lakosság számára a díjak nem változnak.
A beszedett és az NHKV által a szolgáltatóknak kifizetett díj között viszont jelentős különbség lesz: a közszolgáltatók valós, közvetlen költségeit normatív alapon finanszíroznák, a ténylegesen elvégzett feladatok után.

A szolgáltatási díjat miniszteri rendelet szabja majd meg 2016 áprilisától.

Súlyos büntetést kaphatnak a társasházak

A január 1-jétől hatályos rendelet szerint április elsejéig kellett elkészíteniük a három szintnél magasabb, illetve tíznél több lakó-, illetve üdülőhelyiséget magukba foglaló társasházaknak a saját tűzvédelmi szabályaikat. A szabályok kidolgozása, megismertetése és betartatása a közös képviselő felelőssége. A bírság akár 10 millió forint is lehet.

Megszűnik két egészségpénztár

Péntektől a Honvéd Egészségpénztár beolvad a Prémium Egészségpénztárba. (A Honvéd a Buda-Cashhez tartozó DRB-csoportnál tartotta pénzét és a bankcsődök miatt 1,8 milliárd forintja veszett oda).
Az Életerő Egészségpénztár pedig a Generali Egészségpénztárba olvad be. Az Életerő mintegy 2,6 ezer taggal gyarapítja a Generalit, amely nevet is vált, az új neve Generali Egészség-és Önsegélyező Pénztár lesz.

Elsorvad a Tesco Mobile

A Tesco Mobile ügyfelei hamarosan a Vodafone-hoz kerülnek, a váltás április 6. és 16. között történik majd. Április 1-től annyi változik, hogy már nem lehet új előfizetést kötni a Tesco Mobile-nál, április 5-től pedig a szolgáltatás átadásáig nem lehet a már meglévő feltöltőkártyás tarifákhoz egyenlegfeltöltést vásárolni.

EKÁER

Április 1-től újabb szabályok lépnek hatályba a Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről szóló rendeletből.

Három változás lesz:

  1. Lehetőség nyílik az egyszerűsített bejelentésre (ekkor csak a feladó és a címzett adatait, valamint a szállítójármű rendszámát kell az EKÁER rendszerben lejelenteni) azoknak, akiknek a nettó árbevétele 40, illetve 50 milliárd forint feletti, és szereplnek a köztartozásmentes adózók listájában, illetve nem állnak adószám-felfüggesztés alatt.
  2. Nem kockázatos termék első belföldi adóköteles értékesítésekor amennyiben a címzett maga, vagy az ő megbízása alapján más végzi az áru elszállítását, akkor a címzettnek kell EKÁER számot igényelnie és neki kell az áru beérkezését is bejelentenie.
  3. A megigényelt EKÁER számok érvényességi időn – az igényléstől számított 15 napon – belüli érvénytelenítése esetén a törlés indokát is meg kell adni.

Bővebb információ pl. itt.

Nemzetközi szabadalom

Mérséklődik a nemzetközi szabadalmi (PCT-) bejelentéseknél a Rospatent nemzetközi kutatási hatóság számára fizetendő illetékek. Ha a bejelentés nyelve orosz, 26 800 forintos, ha angol 111 100 forintos illetéket kell leróni.

Nemzetközi fuvarozás

Az üzemeltető Viapass tájékoztatása szerint a jelenlegi időalapú Eurovignette rendszert a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre 2016. április 1-jétől EETS kompatibilis műholdas technológián alapuló, megtett úttal arányos díjfizetés váltja fel Belgiumban.
A bevezetést követően minden, belga utakon közlekedő, 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárműnek rendelkeznie kell működő On Board Unit (OBU) fedélzeti egységgel.

Változik az üzemanyagár

Nem az április elseje, hanem a péntek miatt. A benzin 3 forinttal drágább, a gázolaj ugyanennyivel olcsóbb lesz. A változások hatására a benzin átlagára 329-330 forintra nő, a gázolajé pedig 315-316 forintra mérséklődik.

Üzembe állnak a szupertrafipaxok

Befejeződött a Véda kamerahálózat infokommunikációs vizsgálata, így április 5-től (reggel 8 órától) üzemszerűen működnek az új fix szupertraffipaxok. Ezek az új kamerák a sebességmérés mellett – a többi között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik