Gazdaság

A Belváros egyelőre nem tudja kipaterolni Csipak zsibvásárosait

Vérehajthatatlan az V. kerületi képviselő-testület március 10-i döntése, amely visszavonta tulajdonosi hozzájárulását Csipak Péter nagyvállalkozó cégétől, amely 2008-ban még fél évszázados kizárólagos jogot szerzett a belvárosi Deák Ferenc utca hasznosítására – tudta meg a Magyar Nemzet. Korábban az Origo számolt be róla, hogy az V. kerület azonnali hatállyal felmondta a szerződést a milliárdos cégével, az Immobilia Zrt.-vel. Csipak Péter üzleti érdekeltségei révén 20 éve van jelen a kerületben. Az V. kerület képviselő-testülete nem megfelelő teljesítésre, szerződésszegésre hivatkozva tegnapi hatállyal szólította fel a céget a felmondásra.

A lap értesülései szerint a Pesti Kerületi Bíróság múlt hét pénteken,  a jogerős döntésig eltiltotta az V. kerületi önkormányzatot és a Fővárosi Közterület-hasznosítási Társulást ”a felmondásból eredő jogaik gyakorlásától”.

Steiner Pál MSZP-s önkormányzati képviselő a lapnak elmondta: a Deák Ferenc utcaihoz hasonló zsibvásárok vannak rendszeresen a Szent István téren és a Vörösmarty téren is, amelyeket meg kellene szüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik