Gazdaság

Gazdagmami: több kismamából lehetne sikeres vállalkozó

Vida Ági másfél év alatt vált munkanélküli édesanyából sikeres vállalkozóvá. Az egykori pszichológus karrierútja jó példa arra, minként lehet szülés után az internet adta lehetőségeket megragadni és vállalkozást indtíani.

A Gazdagmami sokkal több mint egy vállalkozási tanácsadó blog kismamáknak. Az „ötletanyu” Vida Ági az évek során komoly közösséget épített az oldal köré. Napi 12 ezer látogatója van, a Facebookon 112 ezren követik, a hírleveleit 120 ezren olvassák. Az erős közösségiség nem véletlen: a vállalkozás ötlete is a fórumozó édesanyák és álláskeresési nehézségeik nyomán született.

Bevételeiket nem az internetes megjelenésből, hanem vállalkozásra felkészítő tréningekből és könyvekből szerzik, amelyeket főként nők vásárolnak. Bár a Gazdagmami elődje már hat éve létezik, csak néhány éve érezték először azt, hogy ebből meg is tudnak élni. Ma már Ági férje is főállásban dolgozik a Gazdagmamin. Jelenleg 5 alkalmazottjuk és 5 állandó alvállalkozójuk van. Tanácsadó szolgáltatásukat 3600 forintból indították, a Kft-jük tavaly már 120 milliós árbevételt ért el.

Árazás

A Gazdagmami árazását jellemzően úgy alakítottuk ki, hogy megfizethetők legyenek a kismamáknak, szemben például egy nagyvállalati dolgozói tréninggel, mondja Vida Ági. A legdrágább, négyhónapos, napi szintű elfoglaltsággal járó, intenzív vállalkozásfejlesztői tréningjük 49 ezer forintba kerül. A többi kurzus 10-20 ezer forintba kerül, a könyvek 3 ezerbe.

A történet úgy kezdődött, hogy Ági a második fia születése után úgy látta, csak nehezen tudna visszamenni a munkahelyére. Kismamaként otthon végezhető munkát keresett volna magának, de nem igazán talált ilyen lehetőségeket. Ekkor indította el online vállalkozását, a Kismamablogot pszichológusként, majd ebből nőtte ki magát a Gazdagmami mai formája. Azt mondja, azért, mert az anyukák más témákban is kezdték őt kérdezni, például az otthoni időbeosztásról, vállalkozási ötletekről, pénzügyi-jogi kérdésekről.

25-30 éves és 40 feletti nők a bázis

Arra a kérdésre, hogy kik érdeklődnek a nők közül a szolgáltatása iránt, azt mondja, két meghatározó réteget emelne ki.

Általában a magasan képzett, diplomás, 40. életévüket betöltött vagy ezt már túl is lépő, a fővárosban vagy nagyvárosban élő, többgyermekes anyukák a legbátrabbak. Illetve azok a huszonéves nők, akik tudatosan vállalkozni akarnak, hogy mire megszületik a babájuk, már legyen biztos bevételük.

A Gazdagmami számos hazai és nemzetközi díj birtokosa. Ági legnagyobb meglepetése az volt, hogy miután elnyerte az Európai Vállalkozásösztönzési Verseny nemzeti díját, továbbjutott az Európai Bizottság versenyének európai fordulójára, ahonnan elvitte a nagydíjat. Legutóbb Iránban adott elő egy konferencián, amely a nők vállalkozóvá válásával foglalkozott. Azt mondja, nagyon jó emlékekkel gondol vissza a perzsa országra, ahol egyre több civil és állami kezdeményezés indul a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására és a női vállalkozások támogatására.

vida ági 01

Mi a siker titka?

A siker titkát Ági három tényezőben látja: pozícionálás, közösség, személyes elérhetőség. Azaz korán felismert egy addig csak bújtatott módon jelenlévő igényt, problémát a kismamák körében, ami köré jelentős méretű közösséget épített, és a felmerülő kérdéseket azonnal és hitelesen megválaszolja, így fejlesztve közösségét.

Ági szerint a közösségi média már simán kitermeli azt az ismertséget egy vállalkozónak, amit korábban a hagyományos médiával lehetett elérni. Neki nagyon sokat segített az ismertség elérésében, a megfelelő szemlélet elsajátításában az, hogy rendszeresen képzi magát, külföldi oktatóanyagokból és konferenciákon, emellett pedig Wolf Gábor, a kisvállalkozói marketing hazai pápájának rendezvényein és anyagaiból is szívesen tanul.

Magyarország lemaradt

Vida Ági úgy véli: itthon nincs olyan szabály, amely a távmunka, részmunka ellen dolgozna, de nem is támogatja kiemelten az állam. Holott nagyon fontos lenne a terület fejlesztése, hiszen felmérések bizonyítják, hogy az otthoni munkavállaló sokkal hatékonyabban dolgozik, mint egy benti dolgozó. A távmunkás nem veszít rengeteg időt az utazással, akár négy óra alatt elvégzi azt a munkát, amit a benti kolléga nyolc óra alatt. Mindezt gyakran magasabb minőségben is, hiszen a távmunkások fókuszáltabban képesek dolgozni, mint egy munkahelyen, ahol túl sok a zavaró tényező.

Ági szerint ugyanakkor a távmunka egyfajta lelki alkatot igényel, van, aki jobban stresszel otthon, mint a munkahelyén, vagy éppen teljesen elúszik a teendőivel, mert nem tudja beosztani az idejét. Bár ezek éppen, hogy tanulhatók, a Gazdagmami többek között az időmenedzsmentben is segíti a kismamákat, gyakorlati ismeretekkel.

Ági úgy látja, ma Magyarországon nagyon kicsi az esélye annak, hogy ma egy nő a szülés után részmunkában, távmunkában tudjon visszamenni a munkahelyére. Szemben például Nyugat-Európával, ahol ez egyre általánosabb. Nálunk a távmunkát egyes multicégek fontosnak tartják, más multik nem, a szervezeti kultúrájuktól függően. Az állami szférában viszont ez teljesen kizárt, itt a gyakorlatban semmilyen lehetőségük nincs a kismamáknak részmunkában vagy távmunkában dolgozni, mondja.

Sőt, van olyan minisztérium, amely „büszkén” hirdeti, náluk mindenkinek napi 10-12 órára emelkedett a rendes munkaidő, és ez nagyon szomorú

-mondja Vida Ági.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik