Gazdaság

Sztrájkbizottság alakult a sopronkövesdi Autolivben

biztonsagi-ov(210x140)(1).jpg (biztonsági öv)
biztonsagi-ov(210x140)(1).jpg (biztonsági öv)

Sztrájkbizottság alakult csütörtök este a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft.-ben, miután a munkavállalókat tömörítő érdekképviselet nem tudott megállapodni a nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb, 2400 embert foglalkoztató, autóipari beszállító vállalatának vezetőivel az idei évi béremelés mértékéről – tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi elnöke pénteken az MTI-t.

Marsitsné Horváth Marianna elmondta, hogy az érdekképviselet 12 százalékos béremelést követel, a munkáltató 2,5 százalékos béremelést javasolt a csütörtöki egyeztetésen. Az ilyen alacsony béremelést megalázónak tartják – hangsúlyozta.

A szakszervezet ezen felül szeretné érvényesíteni az autóipari cég korábbi vezetőjének két évvel ezelőtt, mintegy 1500 ember előtt, egy nagygyűlés keretében tett, ugyanakkor írásba nem foglalt ígéretét, amely szerint a fizikai dolgozók 13. havi bért, a szellemi és az indirekt fizikai dolgozók 13. havi bért és üdülési pénzt kapnak az idei évben.

Ezt a korábbi ígéretet az új vezetés nem támogatja – tette hozzá.

Az éjszakai műszak minden dolgozója támogatja

Elmondta azt is, hogy már elkezdték az aláírások gyűjtését, a sztrájkot például, az éjszakai műszak valamennyi dolgozója támogatta.
Marsitsné Horváth Marianna hangsúlyozta: az Autolivben megalakult sztrájkbizottság független az Audi Hungaria Motor Kft.-nél március 21-én létrejött sztrájkbizottságtól, ugyanakkor mint autóipari beszállító támogatják az ottani törekvéseket is. Hírt adtunk arról is, hogy az Audin kívül még három autóipari cégnél lehet sztrájkra számítani.

Az MTI kereste a vállalat vezetőségét, egyelőre sikertelenül.

Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon.
Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli regionális vezetője elmondta, hogy általános az elégedetlenség az autóipari dolgozók és a beszállítói kör munkavállalói között. Az okok között a munkaerőhiányt, a termelési elvárások folyamatos növekedését és az alacsony béreket jelölte meg.

A beszállítói körben dolgozók alapbére például 20-30 ezer forinttal alacsonyabb, mint az ágazat vezető vállalatainál dolgozóké – tette hozzá. Meglátása szerint ezért a jövőben több beszállító is követheti az Autoliv példáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik