Gazdaság

A kertészet mostantól húzóágazat Magyarországon

24.hu
24.hu

2016. 03. 25. 10:55

A kertészet erőteljes, stabil ága a magyar agráriumnak, éves kibocsátásának mintegy hatodát adta a múlt évben – mondta a földművelésügyi miniszter a kertészkedés éve programsorozatot bejelentő pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fazekas Sándor a főváros XVIII. kerületében egy közösségi kertben kiemelte: a kertészeti tevékenység ma is több tízezer család megélhetését biztosítja, így a foglalkoztatást tekintve az egyik legnagyobb lehetőséget rejtő ágazat.

Hozzátette, hogy a kertészeti ágazatok összes kibocsátása 2015-ben mintegy 377 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás 15,4 százalékát tette ki.
Tavalyelőtt – 2014-ben – átlagosan mintegy 75 kilogramm zöldséget és mintegy 39 kilogramm gyümölcsöt fogyasztott a magyar lakosság. A kertészkedés éve programsorozat célkitűzése éppen az, hogy a magyar emberek minél több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek, vásároljanak és fogyasszanak. Ennek alapján a zöldségfogyasztást évi 85 kilogrammra, a gyümölcsfogyasztást pedig 45 kilogrammra kívánja emelni a szaktárca – mondta a miniszter.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERLIN, GERMANY - MAY 03:  Abdulrahman Mohamed, a Syrian refugee, carries pieces of furniture as he helps a friend move out of a shelter for refugees and migrants in Marienfelde district to an apartment in the city as other shelter residents walk past on May 3, 2017 in Berlin, Germany. The shelter currently houses approximately 450 people, the majority of whom are still waiting for their asylum applications to be processed. Most of the residents come from countries including Syria, Iraq, Afghanistan and Iran, as well as Lebanon, Turkey and Chechnya, and half of them are under 18, as the shelter only admits families. Most of the children go to local schools and German has become their common language. Germany took in over one million refugees and migrants between 2015 and 2016.  (Photo by Sean Gallup/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.