paks(2b178fa3-0497-4cc9-abf0-3bbccdd33d36)(430x286).jpg (Array)
Gazdaság

Illés szerint Paks II. sosem fog elkészülni

24.hu
24.hu

2016. 03. 24. 08:59

Korábban a témában:

Nem fog elkészülni Paks II – mondta Illés Zoltán, az Orbán-kormány volt környezetvédelmi államtitkára a Figyelőnek. Hogy ez a meggyőződése, annak több oka is van. Egyrészt Illés szerint az oroszoknak egyre kevesebb a pénzük. Úgy véli, egyébként is csak 2030 körül készülhetne el a beruházás. Ami ugye elég hosszú idő, s mint megjegyezte a hetilapnak: “Addig legalább négy választás lesz és ez a kormány sem örök életű.”

A szakember Paks II. helyett inkább szélerőművek építését szorgalmazza, sőt, azt is kiszámolta, hogy 7000 turbina bőven kiváltaná az atomerőmű-bővítést. Ráadásul ezek létrejöttét szerinte nemcsak állami beruházással, hanem a magánkezdeményezések bátorításával is el lehetne érni.

Illés ezen túl is számos kritikát megfogalmazott az Orbán-kormány 2014 utáni tevékenységével és hozzáállásával kapcsolatban, többek között utalt arra, hogy a kormánytagoknak a szakmaiságot kellene képviselniük. De ez nem működik, mert pl. Balog Zoltán sem érthet egyszerre az egészségügyhöz, az oktatáshoz és a kultúrához is – jegyezte meg.

Kommentek

Újévi baba - Egy győri kisfiú lett 2016 első újszülöttjeMegint kevesebb gyerek született, mint egy éve
szamitogep(9)(960x640).jpg (számítógép, internet, )Az állami szerencsejáték cégé a sportfogadási piac kétharmada