Gazdaság

Kétezerötszáz magyar kapott tiszta ivóvizet

Egészséges ivóvízhez jut hét Somogy megyei település mintegy két és félezer lakója a közelmúltban befejeződött Surján-völgyi ivóvízminőség-javító programnak köszönhetően – tájékoztatta Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője az MTI-t.

A fideszes politikus közleményében azt írta: a projektre nettó értékben több mint 435 millió forintot költött az érintett Surján-völgyi települések, Sántos, Bőszénfa, Cserénfa, Gálosfa, Hajmás, Kaposgyarmat és Szentbalázs által létrehozott társulás.

A teljes egészében pályázati támogatásból származó forrásból a településeken új vízkezelési technológia alkalmazására tértek át, a program keretében vízművi kezelőépületet bővítettek, víztározót építettek, vasiszap-ülepítőket alakítottak ki, illetve építettek át, nyomásfokozót építettek be, kutakat korszerűsítettek, és átmosták az ivóvízhálózatokat.

Gelencsér Attila utalt rá, hogy a fejlesztésre azért volt szükség, hogy csökkentsék a települések lakóinak ellátását biztosító kutak vizének magas ammónium- és vastartalmát, Sántoson az európai uniós határérték feletti mangán-, Bőszénfán pedig az arzéntartalmát is.

A beruházó önkormányzati társulás korábban azt közölte, hogy az ammónium közvetlenül nem mérgező, de nitritté, nitráttá alakulhat, amely különösen a csecsemők szervezetére veszélyes.

A vas a sárgás színe és zavaros állaga miatt nehezíti a víz felhasználását, az arzén felhalmozódása a szervezetben különféle daganatos betegségeket idézhet elő, ezért mértékének csökkentése különösen fontos feladat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik