Gazdaság

Szijjártó: jön két kínai autóipari beszállító kínai hitelből

szijjártó kitüntet (Array)
szijjártó kitüntet (Array)

Magyarország továbbra is a kínai-közép-európai együttműködés zászlóshajója, ebből a jövőben sem szeretne engedni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a magyar-kínai gazdasági vegyesbizottság ülését követően hétfőn, Budapesten az MTI tudósításában.

Szijjártó Péter hozzátette:

A Kínai Népköztársaság Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, tavaly a Kínába irányuló magyar export meghaladta az 500 milliárd forintot.

A külkereskedelem komoly tényezője a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, a közép-európai országok közül ma Magyarország rendelkezik a legtöbb termékcsoportra vonatkozó exportengedéllyel Kínába – ismertette.

Autógyártó kínaiak jönnek

A miniszter bejelentette: két kínai autóipari beszállító vállalat összesen 30 millió euró beruházást hoz Magyarországra, 600 új munkahelyet teremtve.

Szijjártó Péter elmondta: egy kapacitásbővítésről és egy zöldmezős beruházásról van szó, mindkét beruházás a Nyugat-Dunántúlon valósul meg. Mindkét vállalattal a következő hetekben jelentik be a beruházás részleteit – ismertette.

A kínai Eximbank április elején érkezik Magyarországra, amikor benyújtják a hitelfinanszírozási ajánlatot a nemzetgazdasági tárcának – mondta az MTI tudósításában.

Hozzátette: a tervek szerint a beruházás 85 százalékát kínai hitelből finanszírozzák.

Az Eximbank megállapodást kötött a Kínai Fejlesztési Bankkal arról, hogy továbbra is finanszírozni fogja a Magyarországra irányuló kínai beruházásokat – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik