Gazdaság

Budapest Airport: harmadszor is Skytrax-díjas!

24.hu
24.hu

2016. 03. 17. 10:41

Korábban a témában:

Egyedülálló, háromszoros sikert mondhat magáénak a Budapest Airport: három egymást követő évben nyerte el a „Legjobb Kelet-Európai Repülőtér” címet – immár 2016-ban is. A díjat Kölnben, a Passenger Terminal EXPO nemzetközi repülőtéri szakkiállításon és konferencián adták át – derül ki a cég közleményéből.

A díjat a tavalyi rekordforgalmú év után ítélte oda a londoni központú Skytrax légiközlekedési tanácsadó cég a Budapest Airportnak, amelynek terminálján 2015-ben 10,3 millió utas fordult meg. A díj értékét növeli, hogy azt független utas-elégedettségi felmérések alapján ítélik oda; a tavalyi vizsgálatban nem kevesebb, mint 12 millió utast kérdeztek meg a világ 160 országának különböző repülőterein. A díjakat – köztük a Budapest Airport elismerését – gálaünnepség keretében adták át Kölnben.

“Önmagában véve is hatalmas elismerés, hogy a régió legjobb repülőterének járó díjat megkaptuk,” hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója a díj átvételekor. Hozzátette: “Azt pedig egyenesen fantasztikus teljesítménynek tartom, hogy egymás után harmadszor is kivívtuk az elsőséget a Skytraxnél, hiszen ezzel minőségi szolgáltatásaink széles palettáját ismerték el. Különös büszkeséggel tölt el, hogy a kiválóság iránti elkötelezettségünket maguk az utasok is méltányolják.”

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója így kommentálta a szakmai díj elnyerését: “A régió legjobb repülőterének járó díj átvételét már első alkalommal is óriási sikerként könyvelhettük el, másodszorra úgy éreztük, ez tényleg nem lehetett véletlen, de hogy harmadszor is nekünk ítélték a díjat, ez valóban minden képzeletet felülmúl! Ez a fantasztikus sikersorozat a Budapest Airport csoport és repülőtéri partnerei minden munkatársának közös munkáját dicséri. A minőségi szolgáltatások iránti elkötelezettségünk töretlen és az is marad!”

A képen a Budapest Airport munkatársai a díj átadása után Kölnben, középen Kam Jandu a cég kereskedelmi igazgatója.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 26.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Görözdi György, MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatója és Paár Attila, a West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új Hidegkuti Nándor Stadion építéséről tartott sajtótájékoztatón 2015. október 26-án. Bejelentették, hogy a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.