Gazdaság

Osztrák kocsikkal turbózza fel magát a GYSEV

gysev (gysev)
gysev (gysev)
Az osztrák vasúttól szerzett be használt IC-kocsikat a magyar cég, ezeket újítja fel és aztán száguldozhatnak Sopron és Budapest között.

Huszonhat használt InterCity kocsit vásárolt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) az Osztrák Szövetségi Vasúttársaságtól (ÖBB), a kocsik átfestés és felújítás után, várhatóan az idén nyáron állnak forgalomba – közölte a GYSEV Zrt. szerdán közleményben. Rázó László, a cég szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a kocsikat 3 milliárd 68 millió forintért vásárolták. A kocsik a Sopron-Budapest és a Szombathely-Budapest vonalon fognak közlekedni.

Az osztrák gyártású 21-90-es típusú kocsikat 2002-09 között újította fel az ÖBB. A fülkés kialakítású kocsikban 66 ülőhely van, a járművek klimatizáltak, zárt rendszerű budival rendelkeznek. Típusengedélyük 200 kilométer/órás maximális sebességre szól. A következő időszakban a járműveket kívül-belül a GYSEV arculati tervei alapján átfestik, az üléseket újrakárpitozzák. Nyolc kocsit A-B kocsivá alakítanak át, amikben a 11 fülkéből öt első osztályú lesz. Minden kocsiban biztosít a társaság ingyenes wifit, a fülkékben pedig lesz mobilok és laptopok töltésére alkalmas konnektor.

A közlemény idézi Kövesdi Szilárdot, a GYSEV Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint a kocsik kiváló műszaki állapotban vannak. A Sopron és Budapest között jelenleg közlekedő InterCity kocsik 140 kilométer/órás sebességre alkalmasak. A felújított kocsikkal közlekedő vonatok sebessége azonban már elérheti a Győr-Budapest vonalon a maximális, 160-as sebességet, így a menetidő is csökkenhet Sopron és a főváros között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik