Gazdaság

Óriási terhet ró a NAV az italautomatákr

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 29. 09:19

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese még múlt héten jelentette be, hogy idén kiterjesztik az online pénztárgépek rendszerét, és 30–50 ezer új kasszát állítanak be – konkrétumként csak az étel- és italautomatákat nevezte meg. A Magyar Ital- és Áruautomata-szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, tizenöt éve lobbiznak azért, hogy a mindenkori kormány fordítson nagyobb figyelmet a tisztességtelen üzemeltetőkre.

Számolniuk kell azzal is, hogy az online kassza versenyhátrányt jelent a bejelentetten, szabályosan működő vállalkozóknak, hiszen eleve csak náluk lehet ezt bevezetni. A rendszer költséges, de a pontos számokról még nem kaptak tájékoztatást a hivataltól.

Más területen dolgozó vállalkozóktól tudom, hogy 100-150 ezer forintba kerül az új rendszer bekötése, ami jelentős összeg egy automata esetében. Éppen annyi, mint egy használt gép beszerzése Olaszországból.

Egy ilyen szerkezetbe átlagosan 50-60 ezer forintot dobnak havonta, ez körülbelül 10 ezer forintos hasznot jelent. Így ha nem kapunk állami támogatást, a 150 ezer forintos költség az iparág végét is jelentheti – fejtette ki a lapnak Szöllősi Balázs.

(Kiemelt képünk forrása: MTI/Marjai János)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. július 19.
Holender Filip, a Honvéd játékosa (j) és a fehérvári Szolnoki Roland a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényének 1. fordulójában vívott Budapest Honvéd - Videoton FC  találkozón a fõvárosi Bozsik Stadionban 2015. július 18-án este. A Honvéd 1-0-ra nyert a címvédõ Videoton ellen.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.